Igen, bármennyire is furcsa volt idő, amikor szuperszámítógép épülhetett régi PS3 rendszerekből.

Valószínűleg senki nem is sejtette, hogy egykor az Egyesült Államok szuperszámítógépe PlayStation 3-as gépekből épült. A gépet egészen pontosan 1760 PS3 alkotta, ami abban az időben igen nagy teljesítményű rendszernek számított. Ez több projekt számára is hasznosnak bizonyult. Ki gondolta volna?

Nem is olyan rég a War History Online riportjából derült ki a dolog, mely részletesen leírja, hogy miért fordult a légierő a PlayStation-höz. Mérnökök ugyanis a megjelenéskor, 2006-ban megállapították, hogy a PS3 nagyon jól működik szuperszámítógépként.

Még a PlayStation 2 korszakában a Sony kiadott egy Linux kitet a konzolhoz, ami aztán számítógéppé tudta alakítani a konzolt. Craig Steffen, az NCSA vezető kutatója megpróbált 60-70 PS2-ből is szuperszámítógépet készíteni, de az nem működött megfelelően.

A PlayStation 3 megjelenésekor azonban az új konzol 37-szer erősebb volt, mint a PS2, így a kutatók megbízhatónak találták a Linux szoftverrel, összekapcsolták őket, és bumm, szuperszámítógép készült. Ezt a PS3 rendszert használta Gaurav Khanna, a Massachusetts Dartmouth Egyetem munkatársa is, amikor szüksége volt valamire az elméleti csillagászat szimulálásához.

Ahhoz, hogy egy szuperszámítógép elég erős legyen ahhoz, hogy feldolgozzon ilyen adatokat, vagy milliókat kell költeni egy szuperszámítógép fejlesztésére és létrehozására, vagy elég 176 PS3-at kell venni. Kiderült, hogy utóbbi mellett döntöttek a kutatók.

A légierőnek szuperszámítógépre volt szüksége a nagy felbontású műholdas képekhez. A PS3 park egyébként energiatakarékos is volt, olyannyira, hogy egy akkori átlagos szuperszámítógépek fogyasztásának 10 százalékára volt szükség. A Condor Cluster annak megépítésekor a világ 35. legerősebb számítógépe volt, és öt mérföld vezetéket használtak fel a működéséhez. A Condor építése 2 millió dollárba került, más szuperszámítógép ennek 10 vagy 20-szorosába került. Végül a projektet beszüntették, a PlayStation 3 konzolok pedig gyűjtőkhöz kerültek.

Úgy tűnik, hogy a Sony konzoljait nem mindig használják játékra, igaz? Nem is olyan rég egy masszív PlayStation 4 parkot találtak.

https://leet.hu/?s=cyberpunk&post_type=product

×