Végre közvetlen módon lehetett kommunikálni a Ubisoft munkatársaival.

Ahogy arról már tegnap beszámoltunk, a Rainbow Six Siege fejlesztői csütörtök késő este a felhasználók kérdéseire válaszoltak Redditen. Az „AMA” (Ask me anything) poszt keretein belül a Ubisoft munkatársai kiválasztottak pár kommentet, majd ezekre igyekeztek minél pontosabb választ adni. Azt azért sejthetjük, hogy már előre készültek néhány olyan információmorzsával, amit a megfelelő kérdés alatt tudtak elejteni, így nagyon népszerű tematikákat is érintettek. Szóba került a potenciális Siege folytatás, a csalókérdés és több fontos játékmechanikai elem is. Ebből igyekeztünk szemezgetni a Rainbow Six Siege hivatalos Twitter csatornájának segítségével.

Nézzük is a legfontosabb kérdéseket!

„Lesz valaha Siege 2?”

A fejlesztők ennék a kérdésnél a jó fiút játszották. Állításuk alapján értékelni akarják a játékba belefektetett időt, pénzt, energiát. Nem szeretnének egy új játék fejlesztésébe fogni, hanem a jelenlegi játékot akarják folyamatosan minél jobbá tenni. Egy felújítandó házhoz tudták a legjobban hasonlítani, mellyel folyamatosan törődni kell, hogy megfeleljen a jelen kor igényeinek.

„Kivehetnétek a Friendly Fire-t Casual játékmódból!”

A fejlesztők állítása szerint nincs tervben a baráti tűz kivétele egyik játékmódból sem. Jelenleg egy „Warmup” névre hallgató Team Deathmatch módon dolgoznak. Itt még a Casual játékmódnál is lazább hangulat lesz majd jellemző, ahol gyakorolhatnak mindent a játékosok, a fegyverektől egészen a nyers aim fejlesztésééig. A TDM megjelenésének időpontja ismeretlen. A fejlesztők természetesen elismerik, hogy szükség van olyan játékmódokra is, ahol nem állnak állandó nyomás alatt a játékosok, ezért is készül a fent említett újdonság.

„Milyen javításokat várhatunk a hangokkal kapcsolatban?”

A fejlesztők itt kiemelik, hogy nemrég egy dedikált csapatot állítottak rá a hanghibák megtalálására és javítására. A Ubisoft is tud róla, hogy bizony némi kívánnivalót hagy maga után a jelenlegi hangrendszer. Pontos részletekkel sajnos ennél a kérdésnél sem gazdagodtunk, de folyamatos fejlődés várható majd ezen a téren is. Reméljük így is lesz!

„Dolgoztok a külsős MnK (Egér + Bill) eszközök jobb detektálásán?”

Ez leginkább a konzolos játékosokat érintheti és érdekelheti. Ahogy a múltkori Xbox Series S teszten is kiderült, natívan a játék nem támogatja az egér + bill bevitelt. Azonban elérhetőek olyan külső hardverek konzolokra, melyekkel ezt a „védelmet” megkerülve mégiscsak tudunk játszani a fentebb megnevezett perifériákkal. Ez nagyon durva hátrány lehet a kontrolleres játékosokkal szemben. A fejlesztők erre a feladatra is külön csapatot hoztak létre, lassan minden problémának lesz egy dedikált csoportja.

„Mi a helyzet a gyakorlópályával?”

A fejlesztők már dolgoznak egy prototípuson, ahol a játékban fellelhető fegyverek visszarúgását és kezelését sajátíthatnák el nyugodt körülmények között a játékosok.

„Miért nem új pályákat adtok ki? Miért a régi pályákat alakítjátok át?”

A fejlesztők itt biztató választ adtak mindkét oldal számára. Szerintük mostanra lett igazán megfelelő a kompetitív map pool, ezért hibrid üzemmódba kapcsolhatnak. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi pályák átdolgozása mellett érkezhetnek majd ismét új pályák is.

„Mi a helyzet a csalókkal?”

A legfontosabb kérdést a végére hagytuk. A Ubisoft fejlesztői elmondták, hogy 2021 eleje óta 69139 csalót tiltottak ki a játékból és augusztus elején egy átfogó bejegyzést kapunk a csalóhelyzettel kapcsolatban. Növelik az anti-cheattel kapcsolatos erőforrásokat, további rétegeket terveznek implementálni, így nehezebb dolguk lehet a programok gyártóinak. Ezen kívül az adatok alapján történő (pl. 100% hs rate sok meccsen, úgy hogy előtte lábat is nehezen találtunk) kitiltáson is folyamatosan finomítanak, hogy ne legyen sok álpozitív köztük.

A teljes AMA threadet >IDE< kattintva olvashatod vissza.

Ti mit kérdeztetek volna még meg a fejlesztőktől?

https://leet.hu/termekek/pc/pc-komplett-gepek-konfiguraciok/

×