A legutóbbi FUTTIES szavazáson két LaLiga lap, Koke, illetve Samuel Umtiti nézett farkasszemet egymással. Innen került ki a győztes, akinek mai cikkünket címeztük.

Koke lassacskán egy évtizede meghatározó alakja Diego Simeone tökéletesre csiszolt rendszerének. Megbízhatósága miatt szinte minden egyes pályára lépése alkalmával tudja hozni a tőle elvárt klasszis CM teljesítményt, amit Argentin edzője hálás bizalommal honorál. Gyakorlatilag emiatt lehet az, hogy Koke neve egybeforrt a Matracosokéval. Nyáron azt is megfigyelhettük, mekkora szerepe van a spanyol nemzeti együttesben is, kikkel az EB elődöntője jelentette a végállomást.

FUT közeget tekintve egy komolyan elhanyagolt tag Koke, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az eddigi legerősebb lapja, mely 85-ös sima verziója.

Ideje volt tehát vele is komolyabban foglalkozni, valamiképp behúzni őt az aktualitásba, mégiscsak az idén LaLiga címet nyerő Atleti zongoracipelője. Amint rátérünk a szavazás személyes vetületére, én Umtitire tettem voksomat, de ezek szerint mind hiába.

Ilyen In-Game statokkal áldotta meg az EA a FUTTIES Koke SBC lapot:

 

Elsőre egy kiegyensúlyozott, baró kártyának tűnik a spanyolé, azonban van itt néhány aggasztó pont, amiről mindenképp érdemes megemlékezni.

Con:

  • Sprintsebesség(84), Befejezés(86), Kapáslövés(80), Fejelés(80), Ugrás(85)
  • Magasság: 176 cm
  • SBC árazás

Pro:

    • Egyensúly(94), Reakció(99), Labdatartás(99), Labdavezetés(94), Higgadtság(99), Helyezkedés(98), Lövőerő(99), Távoli lövések(96), Meglátások(97), Beadás(97), Rövid passzok(99), Hosszú labdák(97), Csavarás(97), Közbelépések(95), Sima szerelés(95), Állóképesség(99), Erő(93), Agresszió(94)
    • Nemzet: Spanyol, Liga: LaLiga Santander
    • 4/4 Csillag 

Az a csalhatatlan érzésem támadt a FUTTIES Koke kapcsán, hogy leginkább a passzok, illetve a labdavezetés terén tud kimagasló értékelésekkel bírni, ami kevés dimenziós lapot ígér. Ez annyit tesz, mindenképp érdemes mellé egy kifejezetten labdaszerző erőgépet alkalmazni, aki elvégzi a piszkos munkát. Magassága, valamint 80-as Fejelési értékéből eredeztethetően kevés lesz a légi párbaj, amiben majd Koke kerül ki győztesként, de pont a pálya centruma az, ahol mérhetetlen szükség van erre a képességre. Mindezek mellett a Befejezése is mindössze 86-ra rúg, ami manapság vajmi kevésnek számít, emiatt leginkább a ziccerekben tud majd komolyabbat virítani, de még ott sem minden alkalommal. 

Itt az újabb fekete leves, ezek az SBC kritériumai:

1. Atlético Madrid

  • Atleti játékosok száma: min.1
  • IF, vagy TOTS lapok száma: min.1
  • Csapatértékelés: min.82
  • Csapatösszhang: min.80
  • Jutalom: Mixed Players Pack

2. La Liga

  • LaLiga Santander játékosok száma: min.1
  • IF, vagy TOTS lapok száma: min.1
  • Csapatértékelés: min.86
  • Csapatösszhang: min.65
  • Jutalom: Prime Electrum Players Pack

Összesítve nulláról ennyibe fájt Koke Futties lapja:

  • PlayStation: 198.200 Coin
  • Xbox: 222.000 Coin
  • PC: 252.400 Coin

Mindenkit óva intenék ettől a FUTTIES szavazáson megvoksolt Koke laptól, hiszem borsos árazása mellett hemzseg a fontos pontokon aggasztó értékelésekkel. Inkább nézz körül a Marketen spanyol ajkú középpályások után, gondoljunk csak bele, a TOTS Llorente mindössze 97.000 Coin, emelkedett árak mellett. 

https://leet.hu/termekek/pc/pc-komplett-gepek-konfiguraciok/

 

×