Egy német PC felújítással foglalkozó csapat összeállt egy youtuberrel, hogy megpróbáljanak megmenteni egy lakástűzben szétégett RTX 2070-es kártyát.

Létezik egy olyan német PC-s hardverbolt, a Caseking, aminek az egyik profilja a ‘Kill my case’, ami tulajdonképpen az Xzibit fémjelezte Pimp my Ride számítógépes kiadása. Vagyis botrányos állapotban lévő PC-ket úgy, hogy attól mindenkinek eleredjen a nyála. A Caseking csapata azonban most egy egészen érdekes fába vágta a fejszéjét, ugyanis most egy olyan géphez jutottak hozzá, ami teljesen szétégett egy szerencsétlen lakástűzben.

Ezt megneszelvén egy népszerű német tech-videós, Der8auer meglátogatta a Casekinget, hogy maga is vessen egy-két alapos pillantást a szétolvadt gépre. A legkisebb meglepetésére a PC egy jókora része menthetetlenül elpusztult a tűzben, ennél jóval nagyobb meglepetésére viszont talált benne két működő alkatrészt is – nem is akármilyeneket.

A műanyagból készült dolgok a nagyobb hő hatására szinte azonnal leolvadtak, viszont a CPU egészen jól helytállt, sőt. Mivel a processzort jól védte egy nagy AIO, a tűz közvetlenül nem érintette, így tulajdonképpen „sértetlenül” megúszta.

A fő cél azonban a gépben található GPU, egy MSI RTX 2070 SUPER megmentése volt, ami ugyancsak jól volt védve, de ránézésre bőséggel kapott a lángokból.

A galériára bökj a képekre:

A kártyát kivéve a videós látta, hogy sokkal rosszabb állapotban van, mint amire előzetesen számított. A borítás itt-ott eldeformálódott, a ventilátorok megolvadtak, és a borítást leszerelve sem volt sokkal jobb a helyzet. Der8auer ez alapján mindösszesen 10% esélyt látott arra, hogy a kártya a tisztítást követően még működőképes lesz. Miután végzett az alapos és igen hosszas takarítással, úgy tűnt, hogy a grafikus kártya készen áll a tesztelésre.

A meglepetés viszont ezután következett, mert a kártya a súlyosnak tűnő sérülések ellenére is – ha nem is pont a gyári állapotában, de – működött.

Az egészen elképesztő eredményt követően a videós azzal viccelődött, hogy ezek után már senki sem panaszkodhat a felmelegedett GPU-jára, ami szerencsével még egy lakástüzet is képes túlélni. A videót és a teljes folyamatot az alábbi videóban nézhetitek meg, és különösen ajánlott is:

 

via – Hardware.info, Videocardz

https://leet.hu/termekek/pc/pc-hardver/pc-videokartya/

×