A Kard és korona 3 a legjobb 2020-ban megjelent, kizárólag magyar fejlesztésű és kiadású társasjáték.

A Kard és korona első kiadása még 2014-ben jelent meg a Kékjátéktól, és annyira sikeres lett a következő évben máris megjelent a második kiadás. Aztán öt évet kellett várni az alaposabban átdolgozott harmadik kiadásra, ami olyan új részeket és mechanikákat is kapott, hogy simán a címébe is bekerülhetett a 3-as megjelölés. (Megjelenéséről előzetesen mi is hírt adtunk tavaly, illetve aztán a játékbemutatóját is beharangoztuk.)

A Corporate Boardgame-en ez lett a legjobb olyan játék, ami magyar fejlesztésű és magyar kiadású is – sőt ennek még a tematikája is kifejezetten magyar, ugyanis a játékosok a magyar középkori (tehát mai!) oligarchák bőrébe bújva próbálják egymást legyőzve megszerezni az ország irányítását. A kiadó Kékjáték vezetője, Lenhardt Balázs (ő egyben a Kard és koronák szerzője is) ezt nevezte meg kedvencének az általuk kiadott játékok közül. Sőt, a játék egyik illusztrátorának, Pozsgay Gyulának is ez lett a kedvence azon sok tavalyi megjelenésű játék közül, amiken dolgozott.

Böjtös Gábor (PC Guru):
„Ahogyan gyerekjátékot, úgy kifejezetten magyar kiadványt is tenni akartam a listámra, mert igen, szeretem támogatni a hazai produkciókat, legyen szó bármilyen iparágról. És bizony magyar játékból is van egy sor, nem is rosszak, ezek közül viszont témája és kialakítása, illetve a kiadó célkitűzése miatt a Kard és Korona 3. kiadása volt az idei kedvencem.”

Budai Rajmund (Reflexshop):
„Hezitáltam, hogy végül a Vámpírvendettával zárjam-e a sort, de aztán a K&K3-ra esett a választásom. Ami engem nagyon megfogott ebben a játékban, már a szabályok olvasásakor, az a vazallusi rendszer, a legyőzött, játékból kieső játékos nem áll fel az asztaltól, és megy kávét nézni, meg barátokközttet főzni, hanem a legyőzőjének a hűbéreseként folytatja a játékot. Hát ez mi zseniális már? Esküszöm, a Trónok harcában nem intrikáztunk még annyit, mint ebben a játékban, pedig állítólag a Th direkt arra lett kihegyezve. A K&K első két verzióját nem ismerem, de ez, na ez előtt megemelem kalapom, sőt, ha legközelebb nyerek, még a koronámat is!”

Lenhardt Balázs (Kékjáték):
„A saját játékok közül egyértelműen a Kard és korona 3-at tartom a legjobbnak, és ez is áll stílusában legközelebb hozzám. Egy igazi szerelemgyerek, amiből a kiadó is kinőtt, ez az exkluzív kiadás pedig egészen magas minőséget képvisel minden szempontból.”

Névjegy:

Szerző: Lenhardt Balázs
Grafika/dizájn: Darabint Gergő, Latzkovits Dániel, Pozsgay Gyula
Nemzetközi kiadás: nincs
Magyar kiadás: Kékjáték, 2020
Tematika: magyar középkor, kiskirályok kora
Kategória: háborús stratégiai
Játékosszám: 2-6
Időtartam: 1-5 óra
Nehézség: az első kiadás 2-es a Board Game Geeken
Ajánlott korhatár: 10 év

Szerintük az 5 legjobb tavaly Magyarországon megjelent társasjáték egyike a Kard és korona 3:

Böjtös Gábor (PC Guru), Budai Rajmund (Reflexshop), Gyöngyösi Gábor (Piatnik) + Lenhardt Balázs a kiadó Kékjátéktól és Pozsgay Gyula (Pozsgay Műhely), a játék grafikusa.

Tavaly nyáron Lenhardt Balázs Győri Zoltánnal és Para-Kovács Imrével podcastolt nálunk a történelmi társasjátékokról a Kard és korona 3 megjelenése kapcsán.

 

További szakértői vélemények a Corporate Boardgame helyezettjeiről:

1. Brass Birmingham: “Mert a sör tényleg mindenhez kell”

2. Kartográfusok“Tetriszelemek rajzolása soha korábban nem volt ilyen élvezetes”

3. Azul – A királyi pavilon“Az Azul sorozat legjobban eltalált darabja”

4. Kitchen Rush“Fergeteges élményszerűséggel adja vissza egy éttermi konyha sürgés-forgását a játékasztalon”

5-6. A Nyugati királyság várgrófjai“Erkölcs és bűn ellentéte itt van a legjobban megcsinálva”

Viticulture – Esszenciális kiadás“Ez minden idők egyik legjobb munkáslehelyezős játéka”

7. Anachrony Infinity Box“Itt tényleg időt utazunk, utolsó nyersanyagokért versengünk és sietünk, hogy minél előbb tudjunk evakuálni”

8. Rune Stones“Modern kivitelben és mechanikákkal idézi fel a régi társasjátékos esték hangulatát”

9-10. Egy szép új világ“Végtelenül egyszerű szabályrendszere mögé egy végtelen analizációs lehetőséget rejtő játékmenet”

Tiny Towns“Ügyesen egyensúlyozik a családi és a gamer címek között”

11-12.: Macskák szigete“Jelenleg a világ legokosabb többszemélyes, poliominós játéka”

Patchwork“Két főre nehezen tudok jobb játékot ajánlani az egyszerűbb kategóriából”

13. Képérzék – erről nem kaptunk szöveges ajánlást

5 ajánlást kapott játékok:

Bűnügyi krónikák“Egész nap telefont nyomkodóknak jó kapudrog a társasjátékozás világába”

Hullámhossz: „Ön- és társaságismereti kihívás, jó sztorik, poénos és társadalmi dilemmák csábító köntösben”

Teljes végeredmény:

2020 legjobb társasjátéka a Brass: Birmingham

×