A Netflix Gaming egy akkora dologgá is kinőheti magát, amivel a piacvezető streaming-szolgáltató konkrétan évekre, évtizedekre bebetonozhatja magát a riválisai előtt.

A Netflix már korábban bejelentette, hogy szeretné kipróbálni magát a videojátékok területén is, ezidáig viszont semmi biztosat nem lehetett tudni a Netflix Gaming-nek becézett divízióról. Ez persze teljesen érthető is, hiszen éppen csak hozzáláttak a toborzási munkálatoknak, és majd csak akkor jelölik ki a beteljesítendő víziót, ha van is a fedélzeten olyan, aki előtte megálmodja, majd kivitelezi azt.

A Bloomberg jelentése szerint a Netflix már meg is találta a feladatra legalkalmasabb elérhető embert, aki nem más, mint (többek között) az EA mobilrészlegénél, a Zyngánál és a Facebook Oculus berkeiben bizonyított veterán producer-fejlesztő, Mike Verdu.

Az úriember ugyan nem sok játékhoz asszisztált közvetlenül – ezért sokan talán nem ismerik, azonban menedzserként-producerként több legendás alkotáshoz volt köze. Ilyen például a Unreal II: The Awakening – aminek a forgatókönyvét részben még ő is jegyezte, részt vett a Gateway és a Gateway II: Homeworld fejlesztésében, de a Command & Conquer-sorozathoz is volt „némi” köze. Tapasztalat tehát van, ezt kell most a Netflixnél eredményre váltani.

Hamarosan elstartol a Netflix Gaming – drágább lesz az előfizetés?

A Netflix videojátékos divíziója a Bloomberg szerint valamikor 2022-ben nyitja meg a kapuit a játékosok előtt, napra pontos dátumot viszont még nem tudunk. Azt azonban igen, hogy elsősorban saját stúdiókkal szeretnék megoldani a fejlesztéseket, melyekhez még most is keresnek lelkes fejlesztőket. Az viszont ugyancsak óriási kérdés, hogy hogyan lesznek készen ezek a játékok a jövőre esedékes startra?!

A játékokat tematikusan, tehát a saját gyártású műsoraik mellé fogják készíteni, amit keresztmarketinggel fognak ajánlani. Ez azt jelenti, hogy ha rámegyünk egy sorozat profiljára, akkor ott külön jelzi majd nekünk, hogy ehhez bizony van egy játék is, amit pörgethetünk két rész megnézése között. Itt pedig felvetődik egy másik fontos kérdés: milyen platformokon?

Nos, Verdu múltjából és a rendelkezésre álló igen rövid fejlesztési időből kiindulva nem csodálkoznék látványosan, ha ezek mobiljátékok lennének.

Sőt, erre máris ott egy kifejezetten remek példa is a Stranger Things sorozat alapján készült mobiljátékok képében, melyek nem mellesleg még szórakoztatóak is voltak – de néhány film/sorozat mellé akár még egy visual-novel stílusú játékot is el tudnék képzelni. Verdu már az elején leszögezte, hogy a Netflix Gaming megjelenése nem lesz hatással az árakra,

vagyis egyelőre nem terveznek emelni a csomagok díjszabásán.

Ez azonban még nem jelenti egyenesen azt, hogy ez a jövőben is így marad, hiszen az elején egy szerényebb kínálattal valóban nem lenne se elegáns, sem meggyőző erejű egy magasabb díj. Pontosabban érdemes lehet számítani arra, hogy amint a Netflix számára „kielégítő” méretűre nő a videojátékos kínálat, akkor megfontolhatnak egy áremelést – esetleg egy újabb, mindent magába foglaló csomag behozatalát. (Erről itt olvashatsz bővebben.)

A Netflix Gaming egy különösen nagy dologgá nőheti ki magát, amit egyetlen hasonló vállalatnak sem érdemes félvállról vennie. Nagy valószínűséggel nem fogják tudni felvenni a versenyt egy Game Pass-al, viszont nem is ez a Netflix célja; saját játékok készítésével ugyanis még tovább mélyítheti az univerzumait, szórakoztathatja a gyerekeket, és olyan pluszt okot és elköteleződést adhat az előfizetés mellé, amit jelenleg egyetlen hasonló streamingplatform sem tud elmondani magáról.

https://leet.hu/termekek/pc/pc-komplett-gepek-konfiguraciok/

×