Tegnap este remek, ám méregdrága SBC lappal kedveskedett az EA, mely Di María FOF változatát foglalja magában!

Éppen csak véget értek a Copa, illetve az EB küzdelmei, máris készülhetünk az olimpiai játékokra. Egyenlőre azonban maradjunk a két nagy futballesemény színpadán, ahol a dél-amerikai csapatok küzdelmeit Argentína nyerte a brazilokkal szemben. Bevallom őszintén Brazília nemzeti gárdájának szorítottam a mérkőzésen, ám Messi mindenképp megérdemelte a végső győzelmet, ugyanis nála ez egyfajta életműdíjnak is betudható. Az utolsó összecsapás mindent eldöntő találatát azonban nem az apró zseni, hanem a jobb szélen tevékenykedő, ugyancsak klasszisszintű Di María fordította a kék-fehérek javára.

Az EA pedig kapva kapott az alkalmon és megkínáltak minket egy erőtől duzzadó Ángel FOF kártyával.

Mielőtt rátérünk a statokra, gondolom nem egyedüliként, azon imádkoztam, hogy Di María végre kapjon egy 4-es gyengébbik láb értéket, mivel sosem tartozott a FUT 21 legkiválóbb befejezői közé! – Ez be is következett, tehát az argentin RW hatalmas fejlesztésen ment át.

Statisztikai oldalról a következőket ígéri a FOF Di María SBC:

Futbin

 

Hátrányok:

  • Erő(73)
  • Leginkább RW-nek ajánlott kizárólag
  • Magas árazás (547.000 – 699.000 Coin)

Ha csak nem vagy színültig tele fodderekkel, akkor érdemes várni minimum vasárnapig, de inkább a következő hét első feléig, hiszen addigra valamelyest visszaesnek a 83-91-es lapok árai.

Előnyök:

  • Gyorsulás (97), Sprintsebesség (98), Agilitás (99), Labdatartás (97), Labdavezetés (98), Higgadtság (96), Helyezkedés (99), Befejezés (94), Lövőerő (98), Távoli lövések(99), Meglátások(99), Beadások(99), Szabadrúgás(99), Rövid passzok(95), Csavarás(99), Állóképesség(95)
  • 5 Csillagos Skill Moves, 4 Csillagos Weak Foot.

Ezeket a passzolási mutatókat figyelve, könnyen rávághatja az ember, hogy In-Game akár CAM is lehetne belőle. Azonban testfelépítése végett ott sokkal kevesebbet mutatna, mint RW poszton, ahonnan befelé húzódva lehet igazán veszélyes. Beépíthetőségre nem a legbarátságosabb opció, de akadnak francia ligán belül is kiváló társak, valamint az argentin vonal is közrejátszhat.

Mit kell cserébe bedarálnunk a FOF Ángel SBC-be?

1. Paris Saint-Germain

  • Psg játékosok száma: min.1
  • Csapatértékelés: min.84
  • Csapatösszhang: min.75
  • Jutalom: Small Rare Mixed Players Pack

2. National Duty

  • Argentín játékosok száma: min.1
  • Csapatértékelés: min.85
  • Csapatösszhang: min.65
  • Jutalom: Prime Mixed Players Pack

3. Ligue 1

  • Ligue 1 Conforama játékosok száma: min.1
  • Csapatértékelés: min.86
  • Csapatösszhang: min.60
  • Jutalom: Rare Mixed Players Pack

4. 87-es Csapat

  • Csapatértékelés: min.87
  • Csapatösszhang: min.55
  • Jutalom:  Rare Electrum Players Pack

Árban ennyivel érdemes kalkulálnunk:

  • PlayStation: 546.000 Coin,
  • Xbox: 569.000 Coin,
  • PC: 700.000 Coin

https://leet.hu/?s=zowie&post_type=product

×