Az idei gyengélkedés után jogosak a magas elvárások, ám a PC-sek idén is gyengébb játékot kapnak, mint a konzolosok.

Megállíthatatlan sebességgel nyomulunk a Fifa 22 megjelenési dátuma felé, ami szeptember 24-én várható. Miközben sorban kapjuk az új információkat a játékról, persze annak megítélése is folyamatosan alakul.

Én bizakodóan állok a 22-es számozással érkező Fifához, ám elkeserítő hírt kaptak PC-s társaink.

Történt ugyanis egy bejelentés az EA részéről, ami fontos információkkal szolgált a PC-s verziót illetően. Tavalyhoz hasonlóan idén is kimaradnak a különféle next gen extrák a PC-s Fifa 22-ből. Így tehát az agyondicsért, promózott

HyperMotion technológia is nélkülözésre kerül, kivéve PS5, valamint Xbox Series X/S platformokon. 

Bőségesen megtudom érteni a PC-sek haragját, mivel a Fifa 21 nagy részében Old-Gen módban toltam a küzdelmeket. Pár hónapja azonban sikerült beszerezni egy PlayStation 5 konzolt, amin sokkal szebben, dinamikusabban, kidolgozottabban zakatolt a cím. Többször sikerült elhomályosítania a gameplay megannyi borzalmas hibáját, újszerű jellege magával ragadott. Ám egy dologban még őszintén bízhatnak a közösség PC-s tagjai, mégpedig egy önmagában is élvezetes játékmenetben, ahol giccsek nélkül is bőven akad pozitív élmény!

Itt láthatod a videót, ami kiváltotta a magas feszültségű indulatokat!

[deleted by user]
by inEASportsFC

 

Érdemes komolyabban megnézni a kommentmezőt, ahol természetesen alaposan nekimentek a közelgő Fifának. Többen a telefonon elterjedt, igencsak kezdetleges grafikával bíró Football Manager szimulátorhoz hasonlították a minőségét, ami hónapokkal a megjelenés előtt erős túlzásnak hat. Mások inkább amiatt vannak kiakadva, hogy évről évre ugyanazt a csomagot kapjuk más-más köntösben.

Úgy tűnik, Mbappé idén is „használható” lesz!

 

Az eddigiek alapján, mit vársz, illetve mitől tartasz leginkább a Fifa 22 kapcsán?

https://leet.hu/termekek/pc/pc-komplett-gepek-konfiguraciok/

×