A FIFA 22 egy teljesen új technológiát mutat be, amely a Hypermotion nevet viseli. De miben is lesz különleges ez az újítás? Ennek próbáltunk utánajárni.

Tegnap este bemutatták FIFA 22 első előzetesét, amely hivatalos megjelenési dátum mellett néhány újításról is lerántották a leplet. Ezek között szerepelt a Hypermotion technológia is, mely egy teljesen új érzést próbál hozni a játékba.

 

Igen, a laikusok megjegyezhetnék, hogy minden évben azt ígérik, hogy igazán extravagáns lesz a játék és, hogy az eddigieknél is élethűbb élményt kapnak a rajongók, de az elmúlt években ezt nem igazán sikerült megugrani. Őszintén ők se mondhatják azt, hogy ugyanaz lesz a játék, mint tavaly, mert akkor ki lenne kíváncsi rá. De ettől eltekintve, nézzük meg, hogy mit ígér a Hypermotion.

11 a 11 elleni élmény

A Xsens ruháknak köszönhetően már nem csak egy, hanem mind a 22 játékos mozgását egyszerre tudja feldolgozni a Hypermotion, ami így nagyobb tárházból merít adatokat. A technológia több mint 8,7 millió képkockából rakja össze a jelenetet, amelyre végül egy saját animációt ír a valós idejű mozdulatok alapján. Ennek köszönhetően teljesen új mozgásokat, labdakezeléseket és labda nélküli reakciókat kaphatunk vissza a játék során. Emellett nem csak az egyén, hanem a csapatmozgásra is sokkal jobban odafigyel. Köszönhetően a 11 játékos ruhájának a gép jobban feldolgozza a csapatmozgásokat, valamint a taktikai elemeket, amiket a futballisták a pályán alkalmaznak.

OP lesz az AI blokk?

Az új generációs konzolokat kihasználva a fejlesztők mélyebb és sokoldalúbb AI intelligenciát akarnak adni a játékosoknak. A FIFA 21-ben talán az egyik legnagyobb nehézséget az AI blokk adta, és sokkal jobban kifizetődött, ha a gép magától akart bizonyos helyzeteket levédeni, mintha manuálisan irányítottuk volna a védőinket. A FIFA 22-ben ezt szeretnék újraírni. Támadások esetén a játékosok képesek 6x gyorsabb döntést hozni, mint korábban. Ennek köszönhetően a karakter hamarabb dolgozza fel a körülötte történő eseményeket így pedig taktikusabb mozgásokat és jobb meglátásokat biztosít a támadás felépítésben.

Védekezés esetén ezentúl pedig nem csak egyén, hanem csapat szinten is jobban átlátja a játékos a helyezkedést, amely segíthet, hogy az üresen maradt területekre hamarabb érjenek oda védőink.

 

 

A félelmem ezzel csak az, hogy a FIFA 22-ben is nagyobb szerepet kaphat az AI védekezés, mint a manual. Sajnos nagyon sokszor érződött, hogy a gép magától blokkolta le lövéseket és a játékosnak például esélye se lett volna odaérni. Ami nem baj, hisz ha van blokk, akkor tényleg ne tudjuk megsütni a kaput, de azért ne legyen ennyire erős a gép általi védekezés.

Tisztább fejpárbajok, jobb labdakezelés

És amit szinte minden évben megkapunk, hogy az idei évben ismét javul a labdaérintés. Az átvételek lassabbak lesznek, de folyékonyabbak, aminek köszönhetően realisztikusabban kezelhetjük a labdát. Javítanak a labdaérintéseken, a szereléseken, és a labdatartáson is. Emellett az új ruhának köszönhetően valósághűbb test a test elleni párbajokat láthatunk, mind a levegőben, mint pedig a földön.

A mi kívánság listánk

Függetlenül attól, hogy milyenre sikerül az adott FIFA, azért mégis csak szeretem a focit és ezt a játékot, így ha jó, ha jó rossz, leülök játszani vele. Ennek ellenére összetettem egy listát, amit én elvárnék a FIFA 22-től:

  •  Kevesebb AI defending, több Manual védekezés.
    • Az idei évben sokszor éreztem, hogy nem a játékosnak köszönhető, hogy kimaradt a helyzet, hanem a gépnek. Ez nagyon frusztráló lehet, főleg egy ki-ki meccsen.
  • Pontos bírói ítéletek
    • Oké, hogy a való életben hibázik a játékvezető, de ez egy program. Megfelelően bíráljon adott szituációkat, a semmiért ne adjon tizit, és a birkózást meg fújja le akkor is, ha nincs a közelben labda.
  • Tolja a szekeret a játék
    • Ha valaki legyőz, azért győzzön le, mert ügyesebb volt. Persze a labda kerek és mindenki találhat egy meglepetést gólt, de ne legyen ennyire látványos a játék részéről a segítség. Jöjjenek ki a taktikai húzások, amivel megfordítja a meccset, ne pedig a gép miatt találjon gólokat.
  • Glitch és Nutmeg
    • A legrosszabb az, amikor esve kelve is a játékos megtartja a labdát. Szerelni lehetetlen, mindig visszapattan elé. Értem fociban is pattog össze vissza a labda, de megnézem mikor egy védőre csimpaszkodva valaki így lő el egy labdát. Ezenfelül ez az egy csillagos Nutmeg boost, ami egy erőteret képez a játékos körül is röhejes.

Ezek az én meglátásaim, amiken még mindenképp változtatnék.

Ti mit adnátok hozzá a listához? Szerintetek jól sül el a Hypermotion?

https://leet.hu/?s=sharksale&post_type=product

×