Egyre többen tapasztalják azt, hogy egyes népszerű játékokban indokolatlan eltiltást kapnak, a Windows 11 frissítését követően.

Nemrég a Microsoft szinte váratlanul mutatta be a Windows operációs rendszer legújabb verzióját, annak ellenére, hogy korábban a Windows 10 felújításáról beszéltek. A Windows 11 frissítés közben bárki számára elérhető lett, ám úgy tűnik, a gamerek számára nem csak előnyökkel, de hátrányokkal is jár a használata.

Játékosok beszámolói alapján a Warzone és PUBG játékosok is bannt kaphatnak a Windows 11 alatt.

Az új verzió hivatalos megjelenése persze később lesz, a jelenlegi Insider program keretében elérhető verzió úgy tűnik, egy-egy gamer számára komoly problémát okoz.

Az utóbbi időben rengeteg Reddit játékos számolt be arról, hogy a Call of Duty-ból, illetve a PUBG-ból tiltották ki, nem sokkal azután, hogy telepítette a Windows 11 frissítést.

Windows 11 will get you banned
byu/EGH6 inPUBATTLEGROUNDS

Egyelőre egyik játék fejlesztői sem reagáltak a dologra, így nem lehet tudni, hogy mi okozza a problémát. Az viszont biztos, hogy a Windows 11 gamerei egyelőre veszélyben vannak. Akik rendszeresen játszanak ezen online játékokkal, jobb ha átgondolják a telepítést.

Mindeközben persze a Microsoft igyekszik sok előnyt beépíteni a gamerek számára, ám ez az eset valószínűleg nem lesz jó hatással erre. Veled is előfordult, hogy bannoltak a Windows 11 alatt?

https://leet.hu/?s=sharksale&post_type=product

×