Kevesen tudják, de a Mana-széria igazából a Final Fantasy-sorozathoz köthető. Most a Cenegának köszönhetően leteszteltük a legújabb Remastert.

Kevesen tudják, de a Mana-széria igazából a Final Fantasy-sorozathoz köthető. A Square Enix (akkoriban még Squaresoft) 1993-ban dobta piacra a Secret of Manát, ami érdekes módon nem az első Mana játék volt. Az első Final Fantasy Adventures címmel jelent meg az USA-ban, Európában pedig Mystic Quest néven lehetett elérni. Az FF-széria spin-offjaként megálmodott Seiken Densetsu-sorozat ma már meglehetősen legendásnak minősül, a Secret of Mana például 2018-ban, a harmadik epizód, a Trials of Mana pedig tavaly kapott 3D remake-et.

 

Most jön a feketeleves! A széria sikerének köszönhetően PlayStationre is készített egy Mana játékot a Sqaure, ez volt a Legend of Mana. A stílusos és gyönyörű játék most először jelent meg nálunk hivatalos forrásból PS4-re, valamint Nintendo Switchre és PC-re.

Építsd fel a saját világod!

Azért is volt fontos kiemelni az előbb, hogy a nagy siker okán készült a Legend of Mana, mert elsősorban ez a játék nem kapcsolódik szervesen a Mana-sorozathoz. Egy spin-off címről beszélünk, aminek a játékmenete és a történetvezetése jócskán eltér a megszokottól. Így tehát mondhatjuk, hogy a spin-off sorozat spin-offja a Legend of Mana!

Amit korábban tapasztaltunk az egy lineáris történet, amin belül a főbb szereplőket irányítva, valamint fejlesztgetve haladhatunk előre. A LoM esetében ez úgy történik, hogy mi, a játékosok ülünk a narrátor székében.

Fa’Diel egy háború sújtotta világ. Kilencszáz évvel a játék kezdete előtt az energiát és életenergiát adó Mana Fa leégett, ezzel pedig hatalmas káosz lett úrrá a vidéken. Az emberek és az elfek folyamatosan háborúznak, hogy megszerezzék maguknak a fennmaradt manát. A fellelhető erőket a háborúk során különféle tárgyakba zárták, a játék során pedig az lesz a feladatunk, hogy ezeket a varázstárgyakat felkutassuk.

A játék elején eldönthetjük, hogy milyen alakú vidéken játszódjon a játék, na meg azt is, hogy a kezdőterület a térképen merre helyezkedjen el. Innentől kezdve úgynevezett Artifactek segítségével építhetjük a saját világunk, ezzel vezetve a történetszálat.

Ez talán az egyetlen Mana játék, amiben nem a történet a legerősebb húzóelem. Sőt, megmondom őszintén, hogy a tesztelés során ilyen téren nem is igazán keltette fel az érdeklődésem a játék. Gyerekkorom óta hatalmas Mana fan vagyok, mind a mai napig a kedvenc játékomnak a Secret of Manát tartom. Mégis valahogy a Legend of Mana narratívája még nekem is ingerszegénynek hatott. A mellékküldetések halmozása és ezeken keresztül a világ építgetése jópofa ötlet, ám ha valaki karakterfejlődésre, bonyodalomra, vagy lebilincselő sztorira vágyik, akkor nem igazán keresgél jó helyen.

Stílus a köbön

A Legend of Mana HD Remaster vizuálisan lenyűgöző. Ha kedveltük a PSX verziót, akkor most nem kell csalódnunk, a Square nem dobott ki a kukába mindent, amit szerettünk. A Secret of Mana és a Trials of Mana ugyan az elmúlt években egy komplett újragondolást kapott, a Legend of Mana maradt a nosztalgikus köntösben.

A háttéret HD-ban újrarajzolták, így minden sokkal élesebb és szebb. A karakterek viszont megmaradtak a maguk pixeles formájukban. Ez ugyan kedvez azoknak, akik imádták az eredeti verziót, viszont az új játékosokat nem biztos, hogy be fogja tudni törni. Pláne nem 2021-ben…

Eredj és oldd meg!

Ugyan van egy fő történetszála a játéknak, mint korábban is említettem a Legend of Mana akkor ad teljes élményt, ha a mellékküldetéseket is megcsinálgatjuk. Ezek lehetnek keresgélős feladatok, de harcba is küldhet minket a játék. Előfordulhat, hogy összetalálkozunk pár nagyobb boss-szal, viszont ezeket szétcsapni nem egy hatalmas feladat.

A LoM összességében tehát a játékosok fantáziájára és kreativitására bízza a történet felépítését. A játék elején eldönthetjük, hogy fiú, vagy lány karakterrel szeretnénk-e játszani, ám ezután a mélyvíz következik. Nem adunk nevet a hősnek, aki ráadásul az egész történet során zéró személyiséggel fog rendelkezni. Tényleg mi, játékosok adunk életet a karakternek.

Sokat azzal sem foglalkozik a játék, hogy az orrunk alá dörgölje az irányítást, na meg úgy általában a feladatainkat. Belecsöppenünk a világba és elindulunk a kalandunkra, hogy útközben összerakjuk a történet kirakósának darabjait.

Jó irányba állok?

A Legend of Mana tényleg hű az első kiadáshoz. A grafika egyértelműen erre hajaz, így a játékmenetet sem alakították át a fejlesztők. Ez pedig azt jelenti, hogy bizony néha elkerekedett szemekkel fogjuk nézni, hogy mi is történik a képernyőn. A ma már igazán oldschoolnak minősíthető JRPG játékmenet sokszor meg tud minket tréfálni, 2D-ben ugyanis néha nehéz lesz eltalálni az ellenfeleinket a csapásainkkal. Nekem a játék ezen aspektusa rendesen idegtépőnek hatott néha a tesztelés során.

A környezetről már említettem, hogy megmaradtak a fejlesztők a régi kézzel rajzolt stílusnál, annyi különbséggel, hogy ezúttal feljavították a minőséget. A baj csak az, hogy emiatt most minden olyan, mint egy kép, így sokszor nem fogjuk tudni, hogy melyik irányba haladhatunk tovább. Bizony előfordult velem, hogy öleltem a falakat, hátha egyszer elindul egy új zónába a karakterem. (Többnyire bevált!)

Verdikt

A Legend of Mana HD Remaster egy igazi nosztalgiabomba, ami minden báját magával hozza az eredeti kiadásnak. Fantasztikus az atmoszféra, a zenék gyönyörűek (a játékban eldönthetjük, hogy a klasszikus, vagy a remastered dallamokat akarjuk hallani játék közben), na meg jót tett az is a játéknak, hogy a Ring Ring Land bővítmény is helyet kapott a játékban. Ez anno egy tamagochi-szerű kiegészítőn volt játszható és ritka tárgyakat lehetett farmolni benne. Most nincs kiegészítő kütyü, cserébe a Ring Ring Land elérhető a játék menüjéből.

S míg kellemes időtöltés a Legend of Mana, 2021-ben egysíkúnak hat. Nem sikerült elég újdonságot belepakolniuk a fejlesztőknek ahhoz, hogy ne a ’99-es eredeti játékot lássuk benne. A játékmenet megragadt a 22 évvel ezelőtti formájában, ez pedig sajnos nem dob az élményfaktoron.

Ha imádtad az eredetit, akkor kötelező vétel a HD Remaster. Viszont ha csak ismerkedni szeretnél a Mana-szériával, akkor egyáltalán nem ajánlom, hogy a Legend of Mana legyen az első „élményed”!

Összefoglalás

Készíts saját kalandot! – Legend of Mana teszt


Szerzői értékelés

6

Ha imádtad az eredetit, akkor kötelező vétel a HD Remaster. Viszont ha csak ismerkedni szeretnél a Mana-szériával, akkor egyáltalán nem ajánlom, hogy a Legend of Mana legyen az első "élményed"!

Stílusos, szépen átrajzolt világ

Kellemes nosztalgikus hangulat

Ötletes játékmenet (Világépítés)

A harcrendszer a múltban ragadt

Furcsán hatnak a pixeles karakterek a rajzolt hátteren

Ez talán a leggyengébb történettel megáldott Mana játék

A tutorial hiánya

Kevés korszerűsítés, így ma már nem olyan erős cím

Olvasói értékelés

0

×