Brazília Argentínával néz szembe vasárnap éjjel a Copa döntőjében, ennek apropóján kaptunk egy erős SHOWDOWN duót. Ángel Correa-val szemben Thiago Silva képviseli a brazilokat.

Silváról elmondható, hogy későn érő futballista, ám mint a jó bor, korral nemesedik. Jelen volt a Milan 2010-es évek elején lezajló utolsó igazi Arany-korszakánál Ibra-val, Pirlo-val, Gilardino-val karöltve. Később a svéddel együtt tette át székhelyét Párizsba, ahol szintén a pillanat tört része alatt vált a stáb és a szurkolók kedvencévé. Tavaly nyáron váltak meg tőle, mire 30-as évei derekához érkezett, mondván túl idős már a BL-hez. Erre adott csattanós választ az idei Bajnokok Ligája meneteléssel, amiben elvitathatatlan szerepet vállalt. Igazi vezéregyéniség, aki kiváló a légtérben, illetve remekül szerel és fineszesen átlátja a játékot.

Ő az egyik kedvenc középső védőm, aki eddig mindössze egy In-Form lappal büszkélkedhetett. Ennek ezzel a ShowDown SBC lappal végre vége.

Statisztikai oldalról ezzel kecsegtet Silva:

Futbin

 

Con:

  • Nem szoktam ilyet írni, de igazán nincs gyenge oldala Thiago Silva legújabb lapjának, minden fontos, valamint kevéssé fontos alstatja meggyőző tartományban áll.

Pro:

  • Sprintsebesség(93), Reakció(97), Labdatartás(94), Higgadtság(99), Közbelépések(97), Védekező helyezkedés(96), Sima szerelés(95), Becsúszó szerelés(93), Meglátások(84), Rövid passzok(96), Hosszú labdák(96), Ugrás(99), Erő(97), Agresszió(90)
  • Nemzetiség: Brazil
  • Liga: Premier League
  • Hatalmas esély a +2 fejlesztésre VS SD Á. Correa

Ez a Showdown Silva maga a tökély, ha védőket veszünk alapul. Kiválóan beépíthető, védekező statjai emberfelettiek, passzolni is kiválóan tud, valamint a levegőben is megállja a helyét, persze nem a legjobb fejelőkkel szemben, de egyel alattuk bárkivel felveszi a versenyt. Talán 84-es Állóképességi értékelése, ami szemet szúrhat, de CB pozícióban simán elég lehet a végsőkig. Wl hosszabbítás esetén azért nem gond, ha van nálad egy alternatívaként szolgáló kártya.

Thiago Silva SBC kritériumok:

1. Chelsea

  • Chelsea játékosok száma: min.1
  • Csapatértékelés: min.83
  • Csapatösszhang: min.75
  • Jutalom: Small Rare Mixed Players Pack

2. National Duty

  • Brazil játékosok száma: min.1
  • Csapatértékelés: min.87
  • Csapatösszhang: min. 40
  • Jutalom: Premium Gold Players Pack

Sokat nem kell szőrözni, logikázni az SBC kirakásánál, külön öröm, hogy végre nem kell speckó lapot, lapokat küldeni a Kihívásba. Meglepően megnyerő a díjazás is, elég komoly csomagokat söpörhetünk be részjutalomként. Persze ennek az éremnek is két oldala van, egy 87-es csapatot kiállítani nem olcsó mulatság.

Árazásban, pedig így fest a ShowDown Silva SBC:

  • PlayStation: 293.000 Coin
  • Xbox: 296.000 Coin
  • Pc: 369.000 Coin

https://leet.hu/?s=sharksale&post_type=product

×