Ahogy arról nemrég egy profi játékos beszámolt, egy komoly hanghiba van a játékban. Úgy tűnik, hamarosan javítják. Végre.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a múlt héten a volt G2 Esport Siege játékos, Niclas ‘Pengu’ Mouritzen a Twitteren elemezett ki egy olyan hanghibát a Rainbow Six: Siege-ben, amit évek óta még a profi esportolók is előszeretettel használnak. Már akkor reménykedtünk, hogy az gránátokat és C4-gyeket érintő hanghibára végre komoly figyelmet fordítanak a fejlesztők. Úgy tűnik, hogy ez végre valóban megtörténik.

Heteken belül érkezhet a gránát és C4 eldobás hanghibájának javítása.

 

Ha valaki lemaradt volna, nemrég Pengu azt mutatta be, hogy létezik egy „trükk” a játékban, ami lehetővé teszi, hogy hang nélkül dobjunk el C4-gyet és gránátot a játékban. Természetesen ez nem tisztességes, mégis évek óta jelen van, még profik is használják, mégsem jött a javítás.

Most azonban a Ubisoft szóvivője megerősítette, hogy javítás készül, és hamarosan megjelenik.

A Siege egyik vezető fejlesztője, Eric Pope nemrég reagált a Twitter bejegyzésre, megerősítve, hogy az említett hiba javítása a következő nagy frissítéssel érkezik. Ha minden igaz, a Y6S2.2-es javítás pedig heteken belül élesedik.

Nem kell már tehát sokáig aggódni amiatt, hogy esetleg nem halljuk az érkező gránát vagy C4 hangját, esetleg annak elővételét. A 2.2-es javítás megoldja a gondunkat, a profiknak pedig új taktika után kell néznie.

https://leet.hu/?s=zowie&post_type=product

×