Csak egy heted van a megvásárlásukra.

A Ubisoft 2018 márciusában startoltatta el az Outbreak névre hallgató PVE eventjét. Ez a mód adta az inspirációt a hamarosan megjelenő Extraction standalone játékhoz is, így a délután bejelentett hír időzítése sem volt véletlen.

Július 13-áig ismét megvásárolhatóak az Outbreak Packok!

 

Ha annak idején kimaradt az eredeti event vagy csak simán pótolnád az akkor meg nem szerzett tárgyakat, akkor ennél jobb lehetőséged nem lesz rá. Ezek voltak az első, kizárólag creditért megvásárolható csomagok, ahol duplikáció nem fordulhatott elő, de 50 packot így is ki kellett nyitnunk a teljes kollekció megszerzéséért.

A közösség vegyes érzelmekkel fogadta a bejelentést. Egy részük kitörő örömről számolt be, hiszen sokak szerint a játék egyik legjobb/legszebb kozmetikai tárgyai közé tartoznak az Outbreak kollekciós skinek. Másik részük azonban csalódott, hogy maga az event nem tért vissza, így igazából csak egy bújtatott Rainbow Six Extraction promócióról beszélhetünk, ahol ismét a cég jár jól.

Érthető mindkét fél álláspontja, valóban nem lett volna rossz, ha visszatért volna akár csak 1-2 hét erejéig az Outbreak játékmód. Néhányan talán kedvet is kaptak volna az új játékhoz emiatt, ám sosem lehet tudni, talán valamikor ezt is meglépi a Ubisoft.

https://leet.hu/?s=zowie&post_type=product

×