A Patchwork az absztrakt, stratégiai párosjátékok nagy klasszikusa, nem véletlen, hogy hét évvel eredeti kiadása után a karácsonyi edíciónak is sikerült előkelő helyezést (osztott 11-12. a Macskák szigetével) elérnie a Corporate Boardgame-en. A magyar társasjáték-szakértők által legjobbnak tartott tavalyi játékokat felmérő kezdeményezésünkön 7 ajánlást kapott, többek között két kiadóvezetőtől (Ádám Attila, Reflexshop, illetve Szöllősi Péter, Vagabund) és egy főszerkesztőtől (Böjtös Gábor PC Guru) is.

Ádám Attila (Reflexshop):
„Ez a szavazat nem is annyira a Téli kiadásnak, mint az eredeti játéknak szól. Az egyik – méltán – legnépszerűbb kétszemélyes játék.”

Bokor Péter (Szellemlovas):
„Klasszikus. k. (Pároknak azért lenne más javaslatom…) A karácsonyi köntös pedig nagyon jól áll a játéknak, így nem éreztem a szokásos ‘erőltessük rá a kívánt témát’ effektust.”

Böjtös Gábor (PC Guru):
„A Reflexshop mellett számos más remek kiadó is azon dolgozik, hogy a legjobb játékok jussanak el a gamerekhez és hobbijátékosokhoz, ilyen téren pedig nehéz volt a választás, elvégre a Marvel United például 2020 egyik utolsó nagy meglepetése lett a Delta Visiontől. De ismét elég nehéz objektívan állni egy ilyen kérdéshez, pláne akkor, mikor a Compaya a Patchwork új formáját hozta el, a Téli kiadás pedig jött, látott, a karácsonyi ünnepeket pedig őrült gombgyűjtéssel és tetrisezéssel töltötte meg.”

Szöllősi Péter (Vagabund):
„Egy örök klasszikus különleges kiadása.”

Névjegy:

Szerző: Uwe Rosenberg
Grafika: Klemens Franz, Rex Lee, Gru Tsow
Nemzetközi kiadás: Lookout Games, 2014
Magyar kiadás: Compaya, 2020
Tematika: szőttes „összevarrása” játéktáblán
Kategória: absztrakt stratégiai
Játékosszám: 2
Időtartam: negyed-fél óra
Nehézség: 1,62 (5-ből a Board Game Geeken)
Ajánlott korhatár: 8 év

Szerintük az 5 legjobb tavaly Magyarországon megjelent társasjáték egyike az Egy szép új világ:

Ádám Attila (Reflexshop), Barkóczi Edit (Piatnik), Bokor Péter (Szellemlovas), Böjtös Gábor (PC Guru), Éllö Nicolette (Gémklub), Marksz Levente (Játssz Ma Klub), Szöllősi Péter (Vagabund).

 

További szakértői vélemények a Corporate Boardgame helyezettjeiről:

1. Brass Birmingham: “Mert a sör tényleg mindenhez kell”

2. Kartográfusok“Tetriszelemek rajzolása soha korábban nem volt ilyen élvezetes”

3. Azul – A királyi pavilon“Az Azul sorozat legjobban eltalált darabja”

4. Kitchen Rush“Fergeteges élményszerűséggel adja vissza egy éttermi konyha sürgés-forgását a játékasztalon”

5-6. A Nyugati királyság várgrófjai“Erkölcs és bűn ellentéte itt van a legjobban megcsinálva”

Viticulture – Esszenciális kiadás“Ez minden idők egyik legjobb munkáslehelyezős játéka”

7. Anachrony Infinity Box“Itt tényleg időt utazunk, utolsó nyersanyagokért versengünk és sietünk, hogy minél előbb tudjunk evakuálni”

8. Rune Stones“Modern kivitelben és mechanikákkal idézi fel a régi társasjátékos esték hangulatát”

9-10. Egy szép új világ“Végtelenül egyszerű szabályrendszere mögé egy végtelen analizációs lehetőséget rejtő játékmenet”

Tiny Towns“Ügyesen egyensúlyozik a családi és a gamer címek között”

11-12.: Macskák szigete: „Jelenleg a világ legokosabb többszemélyes, poliominós játéka”

Teljes végeredmény:

2020 legjobb társasjátéka a Brass: Birmingham

×