Az Anime Expón végre megmutatták az egyik legígéretesebb Star Wars sorozatot, az animációs-antológia Star Wars: Visions-t egyenesen Japánból.

Az univerzumépítés egyik legmenőbb és legérdekesebb módja az antológia sorozat koncepciója, akkor legalábbis, ha azt jól csinálják. Persze működik ez univerzumokon kívül is, elég csak megnéznünk a Love + Death + Robots első két évadát, de például a Mátrix világát sem sikerült sosem olyan jól és hatékonyan bővíteni, ahogyan tette azt az Animátrix.

Az antológia sorozatnak lényege, hogy a sorozat ugyan egy nagy egész, a részek nem függnek egymástól, teljesen más történeteket mesélnek el, sőt, sokszor teljesen más stílusban is készülnek. Ez az animációs sorozatoknál a vizuális megjelenítésen is érződik, hiszen minden egyes epizódot más és más animációs stúdió készít.

Star Wars: Visions

Most – az Animátrix példáját követve – a Star Wars is megpróbálkozik a dologgal, és kizárólag japán animációs stúdiókkal elkészítik az első SW antológia sorozatot. A Star Wars: Visions létezéséről egy ideje már tudunk, de csak most, az Anime Expon láthattunk belőle először bármit is. Itt egy 3 perces videóban mutatnak képeket és jeleneteket a hamarosan, a Disney+ kínálatában debütáló sorozatból, amiről maguk a készítők is ejtenek pár mondatot.

 

A sorozat összesen kilenc epizódból áll majd – The Duel, Lop and Ochō, Tatooine Rhapsody, The Twins, The Elder, The Village Bride, Akakiri, T0-B1, The Ninth Jedi -, melyet hét japán animációs stúdió – a Kamikaze Douga, a Geno Studio, a Studio Colorido, a Trigger, a Kinema Citrus, a Science Saru, illetve a Production IG – készít. Mint említettem a részek egymástól független történeteket mesélnek el, így a karakterek is mások lesznek, de a képi világ is a stúdiók saját elképzeléseit és stílusát fogják tükrözni.

Bár a Csillagok Háborúja univerzuma már így is telve van történetekkel, ha rajongóként a szívemre teszem a kezem, akkor azt kell mondjam, hogy „minden út a Skywalkerekhez vezet”. Legalábbis a sorozatokkal, filmekkel ez a helyzet, ami remélhetőleg a Visions-el ér majd véget.

Szeptember 22-én kiderül, akkor debütál majd a Magyarországon egyelőre még nem elérhető Disney+-on.

Borítókép: Screen Rant

https://leet.hu/?s=zowie&post_type=product

×