Ahogyan minden hónapban, úgy júniusban is szemléztünk a feltörekvő magyar Twitch streamerek közül ötöt.

Ismét eltelt egy hónap, és mivel még mindig akadnak bőséggel olyan magyar gyöngyszemek a Twichen, akikre érdemes odafigyelni, úgy ismét összeszedtem ötöt belőlük. Nem mellesleg nagy szerencsémre, mert júniusra fordulván könnyen előfordulhatott volna egy kis nyári szünet a részükről, valójában viszont a helyzet az, hogy sokan csak most kapcsoltak rá igazán…

…ami külön öröm, hiszen egyre többen tekintenek a magyarok közül is egyfajta karrier lehetőségként a Twitchre, aminek köszönhetően egyre többen és egyre többet streamelnek. Egyáltalán nem volt ritka például a kisebb csatornák esetében, hogy jóval többet dolgoztak mint a nagyok, a tendencia pedig csak egyre erősödni látszik.

Dolgosságukat tartsák csak meg, hiszen sok más között ez is az egyik kulcsa a növekedésnek, hogy nagyobb közönségre-közösségre tegyenek szert – legalábbis nagyobb eséllyel jutnak el másokhoz (többek között hozzám is). Az alábbi ötfős listát is próbáltam úgy összeállítani, hogy mindenképpen olyan tartalomgyártók szerepeljenek rajta, akik a tehetségük mellett a strandszezon közepén is sokat dolgoztak a csatornájukon.

A statisztikákat a TwitchTracket és a SullyGnome oldalakról idézzük, a streamerek nevére bökve pedig a Twitch csatornájukra repülhetsz. A havi kezdő streamereket teljesen szubjektív szempontok alapján válogatom, de figyelembe veszem azt, hogy mennyi munkát ölnek a streamelésbe, illetve hogyan állnak a közösségükhöz, nézőikhez.

Nyusza

Nyusza mindenképpen szeretné, ha a nézője jól érezné magát a közösségében, ami egyre szépen épül és szépül, hiszen már több mint 22.000 követője van a Twitchen. Nem is nagyon mondhatni, hogy új arc lenne, hiszen mindezt már 2017 óta alakítja aktívan és kitartóan.

Azóta több mint 40-en nézik átlagosan az élőit, amikből szokott is lenni egy pár, majdnem minden nap streamel átlagosan 6-7 órát. Így pedig igen könnyen összejött a közel 120 órás live júniusban, amivel ugyancsak kiemelkedik az átlagból.

A streamjei során – júniusban – a legtöbbet a Rainbow Six: Siege-el játszott, ami mellett pörgött még nála a Dead by Daylight és az új Ratchet & Clank is.

Ryu163

Ryu sem egy mai csirke, hiszen Nyuszához hasonlóan ő is ’17-ben kezdte a Twitch karrierjét. Akkoriban ugyan volt egy kis visszaesés – már ami a streamelt órák számát illeti -, de úgy Isten igazán 2018. októberében lendült bele nagyon. Azóta pedig nem is lankad, hiszen hónapról hónapra 200+ órákat élőzik a közönségének, ami egészen komoly munkaóra egy „kisebb” csatornához képest.

Ryu általában szinte minden nap csinál valamit a Twithen, ami júniusban inkább az Escape from Tarkovot jelentette, de elindította emellett a Valorantot is, sőt, egy picit ránézett a Sea of Thievesre is. Jelenleg 11.000+ követője van, átlagosan pedig 64-en jönnek össze a streamjei alatt.

baxyrl

Baxyrl, vagyis Balázs fő célja a szórakoztatás, a bemutatkozása szerint legalábbis biztosan, de a kedvenc játékain és a közönségéhe való hozzáállásán végignézve ezt nem is nagyon kérdőjelezem meg. A még gimnazista streamer a suli mellett csinálja mindezt, ami azért is messze példás, mert havonta száznál is több órát van élőben.

Ilyenkor pedig valóban szórakoztató játékokat pörget, leginkább a Rocket League-et, amiben egyáltalán nem ügyetlen, de szintén hasonlóan jól forgatja az egeret-billentyűzetet a League of Legends-ben és a Rustban is.

Streamelni általában 5-6 órákat szokott, de akadt olyan is, hogy „véletlenül” a duplája jött össze. Jelenleg 5554-en követik, napi adásaira pedig átlagosan 50-en csekkolnak be.

Katuuc

Katuuc igen hullámzó egy streamer, hiszen pályafutását még tavaly kezdte, de nem volt stabil, hogy mennyit is fog streamelni – legalábbis ezt vettem ki a TT statisztikáiból, ahol azt látni, hogy 2021. januárjában például egyáltalán nem is volt aktív.

Mindenesetre a bemutatkozásában megemlíti, hogy még elég kezdő, és legyünk vele türelmesek, hamarosan pedig még a setupon is fejleszt majd. Nagyon kíváncsian várom, ugyanis a hölgy nem csak a Siege-ben tűnik ügyesnek, hanem olyan nem megszokott játékot is pörget a streamjeiben, mint a World of Warcraft – amiért már most jár a pacsi.

Jelenleg 4430-an követik, adásait pedig 38-an nézték átlagosan júniusban, ami 5%-os visszaesés az előző hónaphoz képest.

dantesz91

Dantesz egy igazi mezőgazdasági expert. Ha szereted a mezőgazdász témákat, akkor mindenképpen nála a helyed, ugyanis nála jobb tartalmat a témában Magyarországon talán nem találsz. Az egyik legjobb fej streamer, szerény és őszinte, az, amit sokszor keresve sem találsz – főleg nem a közösségi médiában, pláne nem tartalomgyártók között.

A streamelést 2018-ban kezdte, de egy évvel később megfordult a fejében, hogy abbahagyja, mivel nem ért el olyan eredményt, mint amilyet szeretett volna. Ha játszik, akkor általában World of Tanks és a Farming Simulator pörög nála, de sokszor viszi el a nézőit pár traktor körre, de sokszor mutatja be a munkáját a földeken is.

A magyar Twitch közösségének egyik legüdébb színfoltja ő, függetlenül attól, hogy nem pont a legtechnikásabb, streaming szempontjából nem a legfelkészültebb. Személy szerint nagyon remélem, hogy még sokáig fogja csinálni, amit csinál, és teszi majd ezt egyre több és több nézővel és támogatóval maga mögött.

A cikk írásakor 3100-an követik Twitchen, júniusban pedig a több mint 200 órányi streamje során átlagosan 100-an csekkoltak be hozzá (braaaavó), ami 150%-os növekedés volt az előző hónaphoz képest. Erről mondjuk egy kicsit talán Pamkutyáék is tehetnek, ugyanis június 3-án 703 nézővel árasztották őt el, sőt, június 25-én végre megkapta a Twitch Partneri státuszt is.

Ők voltak hát június legjobb és legérdekesebb hazai Twitch streamerei, viszont ha van, akit szívesen látnál legközelebb, akkor mindenképpen írd meg kommentben, hogy rá is felfigyelhessünk!

Ha pedig érdekel az előző havi feltörekvők listája, akkor bökj ide, de izibe!

https://leet.hu/?s=zowie&post_type=product

×