Néhány Titanfall rajongó teljesen begőzölt és úgy döntött, hogy ha az ő játékukat is „széthekkelik”, akkor ők tönkreteszik az Apex Legends-et. Logikus ugye?

Néhány rajongó egészen szokatlan módot választott arra, hogy felhívják szeretett játékukat, a Titanfall első részének problémáira a figyelmet. A Titanfall 1 még 2014-ben jelent meg, és amolyan rejtett gyöngyszem volt, ami sajnálatos módon a második etappal sem volt képes átütő sikereket elérni.

Az alapvetően többjátékos módra kihegyezett első részt – igaz rendkívül kevesen, de – a mai napig aktívan tartják páran, bár a fejlesztő Respawn már egészen rég az Apex Legends felé fordította figyelmét. Ez nem is olyan nagy csoda, hiszen a battle royale címüktől kapták meg azt a figyelmet, amit a Titanfallnak reméltek, így érthető módon nemhogy az elsővel, de még a második titános lövöldével sem foglalkoznak már.

Ez pedig a maréknyi játékosnak, akik még fejest ugranak a már 7 éves játék lobby-jaiba nagyon nem tetszik, úgy pedig főleg, hogy még a csalók is rontják a megmaradt élményt. A problémát jelentették ugyan a fejlesztőknek, de egy áprilisi ígéreten kívül sokat nem kaptak, amit úgy tűnik mára untak meg.

A Titanfall játékosok ugyanis megtorpedózták az Apex Legends-et, aminek következtében sok millió játékos nem tud játszani.

Sokan már be sem tudnak lépni a játékba, ahelyett egy „savetitanfall.com” nevű oldalra mutató linket látnak, akiknek pedig mégis sikerül, azok a meccsek végén kapják meg ugyanezt. A legnagyobb probléma az, hogy emiatt sokan meccseket sem tudnak indítani és/vagy nem férnek hozzá játékmódokhoz.

A Titanfall 1 a mai napig kapható az Origin, és újabban a Steam kínálatában, annak ellenére, hogy játszhatatlan. A Respawn fejlesztőit már számtalanszor és sokféleképpen megkeresték az üggyel kapcsolatban, amikor pedig szó sikerül őket személyesen is elérni, amint szóba került a hackerproblémája, azonnal abbahagyták a válaszadást. Az Electronic Arts, a Respawn anyavállalata és a Titanfall 1 kiadója is tisztában van a helyzettel, az évek során számtalan bejelentés érkezett az ügyfélszolgálatukra és a fórumaikra….. mégsem tesznek semmit.” – írják az oldalon.

Az Apexet érintő támadások javarészt PC-n tűnnek fel, de több konzolos – főleg Xboxos – játékos számol be arról, hogy náluk is megjelent az üzenet.

https://leet.hu/?s=zowie&post_type=product

×