Két újabb Icon SBC-vel lepett meg minket az EA, közülük vesszük komolyabban górcső alá Mattheus Moments lapját, aki a FUT egyik legelismertebb középpályása.

Mattheus a német labdarúgás egyik legelismertebb, legközkedveltebb játékosa mind a mai napig. Egyáltalán nem véletlen, hogy viszonyítási alapként kezelik a középpálya motorját, hiszen mérhetetlen odaadással vetette bele magát csapata mérkőzéseibe. A Borussia MönchenGladhbachnál kezdte bontogatni szárnyait, ahonnan egyenes út vezetett neki a bajor Bayen Münchenhez, ami cseppet sem meglepő. Négy teljes esztendőt követően azonban új kihívásokra vágyott, emiatt elhagyta szülőföldjét és Olaszország divatfővárosába tette át székhelyét, ahol az akkoriban megannyi klasszist felvonultató Inter együttese fogadta soraiba. Innen szintén négy év után lépett olajra, hogy aztán visszatérjen a Bőrnadrágosokhoz, ahol a következő nyolc esztendőben több mint 180 mérkőzésen vették számításba.

Botrányos edzői karrierje helyett inkább fordítsuk figyelmünk mostani Icon Moments SBC-je irányába, ugyanis bitang erős lappal kopogtat csapataink ajtaján.

Ilyen In-Game statok mellett cseppet sem meglepő a piedesztálra emelés:

Futbin

 

Fontos kiemelni, hogy amellett, hogy milyen sokrétű lapról beszélgetünk, a High/High Wort Rate teljesen ki van szolgálva 94-es Állóképességi értékével. Nagyon fontos pontja ez Mattheus Moments kártyájának, de mindössze egy a sok közül.

Lássuk a hátrányait, illetve előnyeit:

Con

  • Agilitás (79), Egyensúly (83), Labdavezetés (80), Fejelés (81), Ugrás (76)
  • 3 Csillagos Skill Moves
  • Magasság: 174 cm

Ebből is jól kiviláglik, hogy amiben gyengébb, abban sem kiemelkedően rossz, mindössze 80 körüli értékei könnyen észrevehetők ilyen értékelési közegben. Magassága mellett szólva, mikor ellene játszottam, szinte minden fejpárbajt megnyert a „baby” verziója.

Pro

    • Gyorsulás (95), Reakció (92), Labdatartás (91), Higgadtság (95), Helyezkedés (90), Lövőerő (99), Távoli lövések (97), Kapáslövések (92), Közbelépés (95), Védekező helyezkedés (92), Sima szerelések (96), Meglátások (93), Sima passzok (94), Hosszú passzok (96), Állóképesség (94), Agresszió (97)
    • 4 Csillagos gyengébb láb
    • Liga: Icon (Moments)
    • Kiváló árazás

Elképesztő védekező statokkal áldották meg a német spílert, aki emellett labdára éhesen vadássza le az ellene támadókat. Képes a legmagasabb szinteken is kiemelkedőt nyújtani, amihez hozzátesz kiemelkedő Gyorsulása, remek távoli bombái. Képes megbízhatóan elvégezni a szabadokat is akár, de utolsó labdákat osztogatni sem rest.

Emiatt hivatkoztunk a remek árazásra!

Egyik oldalról érdemes figyelembe venni, hogy ez a Matthaus lap egy bő hónapja még jócskán millió feletti lapnak számított, ami most 900.000 Coin környékén jár. SBC árazása még PC-n is éppen csak átlépi ezt a számot, de mindjárt kitérünk erre a konkrét árak mezején.

Ezzel kell szolgálnunk ezért az impozáns Lothar Matthaus Moments lapért:

Born Legend

  • Ritka lapok száma: kizárólag 11
  • Játékosok szintje: kizárólag Bronz
  • Csapatösszhang: min.50
  • Jutalom: Small Silver Players Pack

Rising Star

  • Ritka lapok száma: kizárólag 11
  • Játékosok szintje: kizárólag Ezüst
  • Csapatösszhang: min.50
  • Jutalom: Jumbo Silver Pack

Die Fohlen

  • M’gladbach játékosok száma: min.1
  • Csapatértékelés: min.80
  • Csapatösszhang: min.80
  • Jutalom: Mixed Players Pack

Bavarian Engine

  • FC Bayern játékosok száma: min.1
  • Csapatértékelés: min.83
  • Csapatösszhang: min.70
  • Jutalom: Premium Electrum Players Pack

National Idol

  • Német játékosok száma: min.1
  • Csapatértékelés: min.86
  • Csapatösszhang: min.60
  • Jutalom: Prime Electrum Players Pack

League Legend

  • Bundesliga játékosok száma: min.1
  • Csapatértékelés: min.87
  • Csapatösszhang: min.45
  • Jutalom: Premium Gold Players Pack

88-as Csapat

  • Csapatértékelés: min.88
  • Csapatösszhang: min.35
  • Jutalom: Rare Electrum Players Pack

Nulláról ennyibe kerülne a Matthaus Icon SBC:

  • Playstation: 674.400 Coin
  • Xbox: 662.950 Coin
  • PC: 919.400 Coin

Nem is kérdés, melyik a jobb ajánlat!

Piaci árak: Ps: 929.000 Coin , Xbox: 849.000 Coin , 1.480.000 Coin

Nagyjából minden platformon 30%-ot spórolhatsz rajta, ez hatalmas fegyvertény, mivel ilyenkor már kevesebben gondolkodnak a további piaci nyerészkedésen. Én bizonyosan rárepülök Matthaus Moments SBC-jére.
https://leet.hu/?s=zowie&post_type=product

 

 

×