A Kickstarter-kampány alig több mint két hete ért véget.

A Go On Board fejlesztésében készülő játék június 11-ig volt a legfőbb közösségi finanszírozási portálon, és ez alatt összesen és egészen pontosan 6 840 648 dollárt gyűjtött össze 45 162 követőtől, ami minden képzeletet fölülmúló eredmény.

 

A Magyarországon legtöbb videojáték-adaptációs és gémertársasjátékot kiadó Delta Vision már az egy hónapos pénzgyűjtő kampány is tett bizonyos utalásokat rá, hogy kiadják itthon. (Ezeket az „utalásokat” egyébként a magyar kiadást már hivatalosan is bejelentő Facebook-posztban „hümmögésnek” nevezik.)

A bejelentés szerint ráadásul nemcsak az alap-, hanem mindjárt a deluxe-változat is érkezik magyarul. A játék maga egyébként szólómódot is tartalmaz, de akár öten is lehet majd játszani, és a kiírás szerint legalább másfél órás, de akár két és fél órás is lehet, ami simán azt jelenti, hogy el fog az tartani legalább három, sőt négy, és öt játékos szabálytanulós, első játékai esetén akár tovább is.

A játékmenet is ígéretesnek tűnik, nem beszélve a minikről, melyek – a képek alapján – egyenesen lenyűgözőek lesznek. Arról egyelőre nincs infó, hogy konkrétan mikor jelenik meg a kampányban januári megjelenésre ígért játék magyarul, de az biztos, hogy még ugyanabban az évben, tehát 2022-ben. Az előrendelés is indul hamarosan – és egyébként nálunk is, ugyanis

a Witcher társast a Leet webshopjából is megrendelheted majd.

A kampányról és a játékról az elején itt írtunk már:

Őrületes siker a Witcher társas – Pár perc alatt milliók jöttek össze rá Kickstarteren

×