A Xiaomi egy olyan technológiáról beszél, ami a hangot alakítja át energiává, amivel aztán tölteni lehet a telefonokat.

Az utóbbi években a mobilgyártók már számos technológiát kidolgoztak, amivel egyszerűbbé és gyorsabbá válhatott a mobilok töltése. Megjelent az USB-C, kitalálták a gyorstöltést, sőt a vezeték nélküli töltés is egyre elterjedtebb. A Xiaomi azonban úgy gondolja, még ennél is érdemesebb tovább menni. Nemrég a Kínai Nemzeti Szellemi Tulajdon Hivatalához (CNIPA) nyújtotta be forradalmi töltőrendszerének szabadalmát,

amely a hang energiáját használná a töltéshez.

Hogy mi?

Az öltet valóban érdekes, de természetesen egy olyan eszközről van szó, ami a hangot energiává alakítja. Egy hanggyűjtő és egyben töltőegységet lehet elképzelni, ami az összegyűjtött hangokat elektromos árammá alakítja, majd azzal tölti a telefont. A töltő mechanikai rezgéssé alakítja a hanghullámot – írja a GizmoChina.

Ez azonban egyelőre még csak szabadalom, és bár sokak szerint figyelemreméltó a terv, a technológia még nagyon gyerekcipőben jár. Ez azt jelenti, hogy még sok-sok évet kell várnunk arra, hogy ha merül a telefonunk, szépen köré álljunk és közös énekkel feltöltsük azt. Pedig milyen jó ötlet, hogy amikor a CoD: Warzone-ban a haveroddal üvöltesz, hogy mit csinál, közben töltöd a telódat is. Végre lesz értelme felemelni a hangodat. Az irodákban kötelezővé teszik a hangos beszédet, mert mindenki telefont tölt. Én látom ebben a lehetőséget. És te?

https://leet.hu/?s=zowie&post_type=product

×