Talán nagyon sokan hallottatok már a Rainbow Six Extraction megjelenéséről, ám sokan vannak, akik még mindig nehezen értették meg, hogy ez egy teljesen különálló játék lesz. Bár az alapja valóban a Rainbow Six: Siege egyik korábbi, zombis játékmódja, a játékot magát külön kell megvenni és külön futtatni. Sőt az előrehaladás, a karakter feloldása is újraindul, függetlenül attól, hogy az R6S karaktereit tartalmazza. A Ubisoft jóvoltából természetesen már elindult az előrendelés, de most megmutatjuk a legjobb ajánlatokat, illetve, hogy mit tartalmaznak a különböző csomagok.
Így érhető el előrendelésben a Rainbow Six Extraction.
Az utóbbi időben megjelent Ubisoft címekhez hasonlóan több helyen is be lehet szerezni a játékot. Az első számú hely nyilvánvalóan a Ubisoft Store. Ha azonban a játékot fizikai formában szeretnéd megvenni, akkor a hagyományos boltokat kell majd felkeresned. A konzolvilágnál például már minden platformra előrendelhető fizika formában.
Digitális előrendelés a legegyszerűbben:
Ubisoft Store:
Mint manapság a legtöbb játéknál, a Rainbow Six Extraction esetében is több kiadás jött létre. Természetesen születtek olyan fizikai kiadások is, melyek például csak bizonyos régiókban, például Amerikában érhetők el. Ezekre mi most nem térünk ki. Inkább vessünk egy pillantást a világszerte elérhető két fő kiadásra: a Standard Editionre és a Deluxe Editionre.
Standard kiadás
A Rainbow Six Extraction Standard Edition magában foglalja a játékot, függetlenül attól, hogy digitális vagy fizikai verziót vásárolsz-e. Ha azonban előrendeled, megkapod az Orbital Decay Bundle csomagot, amely a következő elemeket tartalmazza:
Deluxe Edition
Természetesen a Deluxe Edition tartalmazza az alapjátékot és az Orbital Decay Bundle csomagot is, amennyiben előrendelő vagy. Azonban a Standard Edition kiadáson felüli további 20 dollárért rengeteg további tartalmat fogsz kapni, többek között:
Szerencsére a Ubisoft ezúttal csupán két fő kiadást adott ki, így könnyebben eldönthetjük, melyik a legmegfelelőbb.
Ha előrendeled a Rainbow Six Extractiont, akkor nem csak az új játékot kapod meg, de számos extra tartalmat kaphatunk a Rainbow Six Siege-ben is.
Az Extraction előrendelésével megkapjuk az exkluzív United Front Bundle csomagot, amely Smoke, Pulse, Ela és Lion skint tartalmaz. Az Extractionben lévő 18 operátort is véglegesen megkapod a Siege-ben, rengeteg időt és pénzt megtakarítva.
A Rainbow Six Extraction a legtöbb konzolon, PC-n és egy felhőalapú szolgáltatásban is megjelenik.
Te melyik verziót választod?
Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…
Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…
2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…
Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…
2024.04.05. - A Microsoft Edge webböngésző olyan új funkciót kap, aminek bizonyára minden PC játékos…
2024.04.05. – Manapság az AMD és az Intel teljesen más utat jár be, ha a…