Kínában mindent megtesznek azért, hogy kijjebb rugdalják a kriptobányászokat, néhol már az áramszolgáltatást is lekapcsolták.

Sokan egyáltalán nem vették komolyan azt a kínai kormány által tett bejelentést, melyben arra figyelmeztették a bitcoinnal üzletelő kereskedőket és a kriptovaluta-bányászokat, hogy az egész ország területén tiltott dolognak számít. Nem sokkal később már a tettlegességgel is fenyegettek, majd be is tartották, amikor több mint 1000 embert kapcsoltak le Bitcoinhoz köthető „kétes tevékenységek” (pénzmosás) vádjával.

Ezután már a bányászokat is felszólították a távozásra, ugyanis ha nem teszik, akkor komoly retorziókkal számolhatnak. Néhányan valóban el is kezdték szedni a sátorfát, lehetséges bázisok után kutatva Közép-Ázsia, Európa és Amerika szerte, többen azonban még így sem vették komolyan a kínai fenyegetést.

Ami konkrétan idáig, és nem tovább tartott: a Szecsuán Energetikai Hivatal június 18-án közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy a helyi áramszolgáltatók a hétvégén szűrjék át, tisztítsák meg, vagyis szüntessék meg a kriptobányászati tevékenységeket a tartományban. 

Pontosabban: az áramfogyasztások alapján vizsgálják ki a kriptobányász tevékenységeket, majd elegánsan kapcsolják ki náluk az áramot.

Shentu Qingchun, a sencseni BankLedger blokkláncvállalat vezérigazgatója a Global Timesnak azt nyilatkozta, hogy szerinte a belengetett és tulajdonképpen egyre szigorúbban betartott régi-új kínai kormányzati szabályok azt jelentik, hogy „a Bitcoin-bányászati kapacitás több mint 90 százalékát, vagyis a globális kriptohálózat feldolgozási teljesítményének egyharmadát rövid távon felfüggesztik az országban.

A lekapcsolások természetesen a kriptovalutákon is meglátszik, hiszen hétfőre virradóan komolyan bezuhantak az árfolyamok.

A bitcoin azóta is szabadesésben van, jelenleg a 30.000 dolláros áron próbál megmaradni, de az ether és a doge is komolyabb értékvesztést szenvedett el az elmúlt másfél nap folyamán. De nem csak ez vezetett a durva zuhanáshoz: az Agricultural Bank of China a fentiekkel szinkronban bejelentette, hogy minden olyan számlát befagyaszt, amikkel kapcsolatba hozható kriptovalutákkal való kereskedés/tranzakció – jelentette a Kriptoakadémia.

Minderre persze lehetett számítani, aligha lephet meg bárkit is, hogy az amúgy is tervezett költözéskor „kicsit” megroppan az árfolyam. Mivel a metódus igen hosszas, a megfelelő helyszín kiválasztása pedig nehézkes, ez a negatív helyzet akár még hónapokig is eltarthat.

Ezekben az időkben pedig még több kínai bányász fogja lekapcsolni az „üzemét”, ami újabb zuhanáshoz vezethet majd. Ez egyben azt is jelenti, hogy a talpon maradt bányászok tevékenysége jövedelmezőbb lesz, míg a többi fel nem állítja a bányászfarmját valahol. Jelenleg viszont még egyáltalán nem tudni, hol folytathatják mindezt, a valószínű célpontok között leginkább Kelet-Európa és Amerika bizonyos államai tűnnek, ahol olcsó az elektromos áram.

A legérdekesebb pedig az, hogy nem csak a bitcoin lett olcsóbb, hanem az RTX kártyák is!

https://leet.hu/termekek/pc/pc-hardver/pc-videokartya/

×