20 év után animációs sorozatként tér vissza a valaha készült legjobb Final Fantasy, amiben az ígéretek szerint mindenki megtalálja majd a számításait.

A Final Fantasy IX-ről valamiért közel nem zengenek akkora és annyi ódát, mint teszem azt a hetedik felvonásról, pedig mind a kritikusok, mind pedig a rajongók szerint az volt a sorozat legkiválóbb akkordja. Sőt, még a világ legjobb videojátékait tömörítő listára is felkerült.

Az ezredfordúkor megjelent FF9 több szempontból is egy fontos darab volt. Először is szakított a korábbi részek sci-fi steampunk-szerű körítésével, és inkább egy középkori szettinget vett elő, amibe aztán rajzfilmes grafikával lehelt szíves és lelket. Így tulajdonképpen visszatért az alapokhoz, mindeközben viszont nem felejtett el újítani sem a formulán.

A legfontosabb viszont Nobuo Uematsu személye volt, akinek felcsendülő muzsikáit itt hallhattuk Final Fantasy-ben utoljára.

A Final Fantasy IX óriási siker lett, ami azóta több platformra is megjelent, és folytatást vagy egy VII-hez fogható remaket nem kapunk, de egy újabb formában viszont visszatér. A Kidscreen számolt be róla, hogy a Square Enix egy francia stúdióval egyezett meg az FF9 adaptálásáról,

amely több mint 20 év után hamarosan animációs sorozatként tér vissza a képernyőkre.

A videó minőségéért bocsika, de kiváló múltidézés egyenesen 2006-ból:

 

A projektről még vajmi keveset tudunk azon kívül, hogy a francia Cyber Group Studios készíti majd. A stúdió portfóliójában leginkább a francia piacra készülő meséket találunk, melyekkel leginkább a kisebb korosztályt, az ovisokat és a kisiskolásokat célozzák. Ennek szellemében készül majd a Final Fantasy IX sorozat is, aminek célközönsége a 8-13 éves fiatalok lesznek.

A munkálatokat éppen csak elkezdték, aminek az első fázisa a koncepció és egy alap forgatókönyv készítése, amivel elméletileg már készen is vannak. Jelenleg a megfelelő műsorszolgáltatót keresik, de az érdemi munka csak 2021 végén, 2022 elején veheti kezdetét.

Azok számára, akik ismerik a Final Fantasy IX-et, egy remek újra találkozás lesz, azok számára pedig, akik még nem ismerik, egy olyan világban merülhetnek majd el, amit egyszerűen imádni fognak” – mondta Pierre Sissmann, a Cyber Group Studios vezérigazgatója.

https://leet.hu/termekek/ujdonsagok/

×