Napok múlva hivatalosan is bemutatják a legújabb generációs Windowst, a legnagyobb kérdés viszont az, hogy ingyenes lesz-e ez is, vagy perkálnunk kell érte?!

Igaz, már majdnem minden kiszivárgott a Microsoft legújabb operációs rendszeréről, a Windows 11-ről, azt még nem tudjuk, hogy a redmondiak milyen üzleti modellt követve próbálják majd piacra vinni azt. Ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy kapásból egy több 10.000 forintba kóstáló csomag, ingyenes átfrissítés, esetleg valamilyen szolgáltatásként fogják kínálni.

Azt például már tudjuk, hogy mikor fognak leállni a Windows 10 állandó frissítgetésével, ami tulajdonképpen azt jelzi előre, hogy annyira nagyon nem szeretnék elsietni a váltást. Ez ugye azért is fontos, mert a 10-es rendszer volt az első, amelyik ingyenes frissítésként jelent meg, amire minden Windows 7 és 8 felhasználó díjmentesen válthatott fel – és elég sokan is tettek így. Sokak szerint pedig a Microsoft nem nagyon szeretne a fizetősként debütáló modellhez visszatérni, így a még +pár éves időintervallumban bőven lesz mindenkinek ideje az átállásra.

No nem csak azért, mert a konkurenciának számító macOS ugyancsak ingyenesen frissül, hanem mert a Microsoft üzleti modellje is átalakulni látszik – legalábbis egyre tolódik el a szolgáltatások irányába.

Ezért is valószínű, hogy a Windows 11 ingyenes lesz – a Windows 10 felhasználók számára legalábbis.

 

Úgy gondolom, hogy elsősorban nekik, és ennek meg van az oka is. Az egyik például, hogy sokan azért használna Win7-et és 8-at, mert az járt a gép mellé. Ez pedig sok esetben azt is jelentheti, hogy maga a hardver is régebbi darab, ami nagy valószínűséggel már nem lenne képes megbirkózni a Win11-el – igaz, még pontos kritériumokat nem ismerünk. Viszont, ha így van, azzal a Micronak több hátránya, mint előnye származna.

Mindezek ellenére – a Windows Latest jelentése szerinta Windows 11 kiszivárgott buildjében van utalás arra, hogy lesz valamilyen frissítési útvonal a Windows 7 és Windows 8 felhasználók számára. Ha ez így lesz, akkor egészen valószínű, hogy ezt egy specifikációs ismertetővel egybekötött figyelmeztetés előzi majd meg, elvégre sok felfrissített régi gépen futhat a Windows 10 is.

Fontos! azonban, hogy attól még, hogy ingyenes frissítésnek hívjuk, valójában nem díjmentes. Ha valaki teljesen jogtisztán szeretné használni az operációs rendszert, annak meg kell vennie előbb a Windows 10-et, ha a várhatóan 1 éves időszakban „ingyen” az új rendszerre akar váltani. Ennek alternatívája egy újabb gép vásárlása lehet, melyen általában már előre telepítve pihen az aktivált Windows.

Windows, mint szolgáltatás?

A Microsoft egy ideje már játszadozik az előfizetéses modell gondolatával, ennek volt az egyik formája a „távoli” Windows ötlete, amihez a Microsoft felhőszolgáltatásán keresztül fért volna hozzá a felhasználó. Az előfizetéses rendszert pedig már többször is bizonyított a vállalatnak, így elképzelhetőnek tartom, hogy ez is egy alternatíva lehet.

Erre két lehetséges formát tudok elképzelni. Az egyik a fent már említett távoli géphez való hozzáférés, mellyel egyértelműen a régebbi, gyengébb gépekkel rendelkezők járnának jól. ezen túl pedig egy tényleges havidíjas megoldás sem lenne ördögtől való, ami tulajdonképpen pontosan úgy működne mint bármelyik másik hasonló modellen alapuló szoftver.

Ilyen formában több csomagot is kialakíthatnak, így egy átlagfelhasználónak nem kellene több tízezreket kiadnia a Windowsért, ami akár a kalózverziók és a hamis kulcsoknak, illetve az aktiválást imitáló programoknak is a végét jelenthetné. Egy nyomottabb havidíj (pl. 2000-3000 forintos) jobban ösztönözné az embereket a jogtiszta használatra – amiért folyamatos frissen tartást kapnának -, ezzel pedig hosszú távon a Microsoft csak jól járhat.

Hogy végül melyik megoldás mellett dönt a Microsoft, minden bizonnyal a június 24-i hivatalos bemutató során fog kiderülni. Az azonban elég valószínű, hogy az első körben még nem fognak pénzt kérni a Windows 11-ért.

https://leet.hu/?s=redemption&post_type=product

×