A közelmúltban megjelent az interneten a Battleground című kínai akciófilm előzetese, amit nem érdemes kihagyni a PUBG rajongóknak.

Kétségtelen, hogy megjelenésével a PUBG nem csak egy videojáték-műfajt tett a világ minden táján elismertté, de olyan sok játékos életét és karrierját határozta meg, hogy csak idő kérdése volt az univerzum kibővítése. A Krafton nemrég ugyanis a fejébe vette, hogy egy rakás új játékot készít a franchise-on belül, aminek első részét, a New State képében már láthattuk is. Most azonban kiderült, hogy nem csak játék, de Kínában film is készül a PUBG alapján, legalábbis egy most megjelent előzetes alapján.

Itt a Battleground című film előzetese.

 

A Twitteren nemrég PlayerIGN osztotta meg az előzetest, rávilágítva, hogy a kínai film (koreai feliratos előzetese) egyértelműen a PUBG-ről szól.

A történet négy játékosról szól, akik esport csapatot alapítanak, hogy megnyerjék a „világtörténelem legnagyobb díját”. A filmben lényegében a PLAYERUNKNOWN’S BATTLEGROUNDS (PUBG) virtuális valóság változatát játsszák.

Ez tehát azt jelenti, hogy a film története szerint a PUBG egy VR játék, amiben egymás ellen kell küzdeni, csakúgy, mint az általunk ismert játékban. A film egyébként igen akciódúsnak ígérkezik. A filmről és annak megjelenéséről egyelőre nem sokat tudni, de gyanítjuk, hogy a kínai/koreai megjelenés után hamar felkerül a fájlmegosztó oldalakra.

Neked hogy tetszik az előzetes?

https://leet.hu/?s=xtrfy&post_type=product

×