A szakmai sajtó megszavazta az 2021-es E3 legjobb bemutatott játékait, szerintük ezeket érdemes várni.

A 2021-es E3 minimum olyan rendhagyó volt, mint a tavalyi – legalábbis abban a tekintetben, hogy a fizikális rendezvény ismét elmaradt a járvány miatt, így az egészet online rendezték meg. Nem mintha sokat nyomott volna a latba, hiszen jól tudjuk, hogy az E3 már hosszú évek óta küszködik, árnyéka csupán régi nagyságának, számos nagyobb, meghatározó kiadó pedig inkább saját eseményt tart, ahol minden szem csak és kizárólag rá összpontosul.

Az elvándorlási tendencia idén is tetten érhető volt, sokan egyáltalán nem vettek részt az E3-mon, de láthatólag még a résztvevők egy része sem durrantotta el a legnagyobb puskaporos hordóját. Mindenesetre idén is megszavazták és kiosztották az E3 legjobbjainak járó díjakat, bár akik követték az előadásokat nagy meglepetésekkel nem fognak találkozni.

A szavazáson az IGN, a GameSpot, a PC Gamer, a GamesRadar+, a Game Bonfire és az IGN China szerkesztői vettek részt.

A Legjobb Előadás –  Microsoft: Xbox & Bethesda Games Showcase

A legjobb előadásért idén a Microsoftot tüntették ki, egyáltalán nem is érdemtelenül. Az utóbbi évek legjobb Microsoft eseménye volt, megannyi játékkal, sőt, még exkluzív címeket is villantottak a fanyalgóknak. Sok játék – még a több platformosak is – az első naptól elérhetőek lesznek a Game Pass-ból, köztük is olyan nagyágyúkkal mint a STALKER 2, a Forza Horizon 5, a Flight Simulator, a Starfield és még sok más.

Az E3 legjobban várt játéka – Forza Horizon 5

Nincs is nagyon min csodálkozni, hiszen a Forza Horizon 5 bemutatója egészen pazarra sikeredett. Egyáltalán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a versenyjátékok történetének eddigi legszebb játéka gurul ki hamarosan a garázsból, megfűszerezve azzal a játékmenettel, amiért játékosok milliói imádják a Horizon-sorozatot.

A különböző stúdiók legvártabb játékai:

Capcom – The Great Ace Attorney Chronicles

Gearbox Software – Tiny Tina’s Wonderlands

Indie Games – Falling Frontier

https://www.youtube.com/watch?v=ZBjbyagbfWk

Intellivision – Asteroids

Nintendo: Legend of Zelda – Breath of the Wild 2

PC Gaming Show – Songs of Conquest

Freedom Games – Airborne Kingdom

Future Games Show – Immortality

SQUARE ENIX – Marvel’s Guardians of the Galaxy

Ubisoft: Mario + Rabbids – Sparks of Hope

Xbox/Bethesda – Halo: Infinite

Yooreka Studio – Loopmancer

Neked is van kedvenced az E3-ról, vagy csak elmondanád a véleményed? Tarts velünk június 16-án délután 4 órától a LEET Youtube csatornáján és beszélgessünk róla!

 

https://youtu.be/cDaRxBtLpF8

×