Elárverezik az emberiség életét alapjaiban megváltoztató kódsorokat, melyek nélkül egyáltalán nem lenne olyan az internet, mint ahogyan most ismerjük.

Ma már teljesen elképzelhetetlen lenne egy nap is internet nélkül, hiszen konkrétan az életünk szinte minden részét átszőtte a forradalmi technológia. Mindent az interneten, vagy annak segítségével intézünk, legyen szó fizetésről, rendelésről, kommunikációról vagy szórakozásról, de már a legtöbb gazdasági ágazatban is szinte nélkülözhetetlen tényező lett.

A világháló, vagyis a World Wide Web (www.) ennek az egyik legszervesebb része, a közhiedelemmel ellentétben viszont nem egyenlő önmagával az internettel. A mindennapi, vagyis a közfelhasználási módját azonban ez tette lehetővé, emiatt vagyunk képesek többek között weblapokon is böngészni, ahogyan a  HTML programnyelv és a HTTP protokoll is ennek köszönheti létezését.

A rendszert 1989-ben találta fel Sir Tim Berners-Lee, aki most NFT-ként árverezi el a 9555 sornyi kódot tartalmazó eredeti fájlt, vagyis az eredeti forráskódot.

Az árverést az NFT-ket már jól ismerő Sotheby’s aukciósház bonyolítja majd le június 23. és 30. között, a licitálás pedig 1000 dollárnál, közel 300.000 forintnál kezdődik. Az aukción maga a legendás programozó-kutató is részt vesz, így a licitálók még beszélgetni is tudnak majd a világot teljesen megváltoztató zsenivel.

De mit is kap az ember a pénzéért?

Nos, azon túl, hogy övé lesz az eredeti, Sir Tim Berners által lejegyzett legendás – és időbélyegzővel ellátott – fájl, megkapja a kód animált vizualizációját, egy Sir Tim által írt levélet, amelyben a létrehozásának folyamatáról elmélkedik, valamint egy digitális poszter is, amelyet Sir Tim az eredeti fájlokból készített Python segítségével, beleértve a fizikai aláírásának grafikáját. Mindezt természetesen digitálisan aláírva.

Három évtizeddel ezelőtt létrehoztam valamit, ami később a világ… leghatalmasabb eszközzé vált. Számomra a web legjobb része az együttműködés szelleme volt. Nem bocsátkozom jóslatokba a jövőt illetően, de őszintén remélem, hogy használata, tudása és lehetőségei továbbra is nyitottak és elérhetőek maradnak mindannyiunk számára, hogy továbbra is újítsunk, alkossunk és kezdeményezzük a következő technológiai átalakulást, amelyet ma még el sem tudunk képzelni. Az NFT-k, legyenek azok műalkotások vagy ilyen digitális műtárgyak, a legújabb játékos alkotások ezen a területen, és a létező legmegfelelőbb eszköz a tulajdonlásra. Ideális módja annak, hogy a web mögötti eredetet becsomagoljuk.” – mondta a most 66 éves Sir Tim Berners.

Sir Tim Berners-Lee matematikusok és informatikusok családjában nőtt fel. Szülei a világ első kereskedelmi forgalomban kapható általános célú digitális számítógépén dolgoztak, így már a neveltetését is áthatotta az a gondolat, hogy a számítógépekkel végezhető dolgoknak csak a képzelet szabhat határt. Miután elvégezte az Oxfordi Egyetemet, a legkülönfélébb technikai projektekben vett részt, amelyek során lassan kialakult benne az álom egy olyan globális információs térről, ahol mindenki kommunikálhat egymással.

Ennek az elképzelésnek az eredménye lett az első webböngésző és az első weboldal megalkotása. Sir Tim ezt követő munkája, amellyel a világháló szabad, globális szintű használatát biztosította, a közelmúlt történelmének egyik legnagyobb emberbaráti cselekedete. (Artlys)

https://leet.hu/termekek/pc/pc-hardver/pc-videokartya/

×