Egy aukción egészen elképesztő összegért kelt el egyetlen pixelart, amit hamarosan a digitális kripto-kiállítótermekben akaszthatnak ki.

Az NFT-k piaca még az év elején virágoztak különösen. Februárban és márciusban egészen elképesztő összegekért cseréltek gazdát a digitális tartalmak, köztük is az élen olyan mémekkel mint a Disaster Girl, a Charlie bit my finger, a Nyan cat,  melyekkel mesés haszonra tehettek szert az azokon szereplő arcok.

Az NFT azonban a játékokba is beférkőzött, hiszen egyre másra állnak elő olyan alkotásokkal, melyekben blokklánc alapon kereskedhetünk a megszerzett loottal, sőt, egy pletyka szerint a következő GTA-ban is helyet kap az NFT. Mindezek mellett még a Sony is tervezget egy rendszert, mellyel PlayStation 5-re viheti a blokklánc rendszerét.

Az NFT-kkel való kereskedés az utóbbi időben ugyan alábbhagyott, csak idő kérdése volt, hogy mikor durrantja be valaki a rakétákat és áll elő egy egészen elképesztő összegű adás-vétellel.

Most közel 11,8 millió dollárért, vagyis nem kevesebb, mint 3,3 milliárd(!)forintért kelt el egy „CryptoPunk” nevű digitális pixelart. Igen, egyetlen kép.

A dolog érdekessége, hogy a kép egy 10.000 hasonló műből álló „CryptoPunks” nevű „csomag” része, amit a Larva Labs készített még 2017-ben. Íme a kép:

A television camera is seen next to the non-fungible token (NFT) "CryptoPunk #7523", a series of 10,000 unique pixel-art characters made by Larva Labs in 2017, during a media preview for the "Natively Digital: A Curated NFT Sale" auction at Sotheby's in New York City, U.S., June 4, 2021. REUTERS/Shannon Stapleton

CryproPunk

A művet Shalom Meckenzie izraeli vállalkozó vásárolta meg, aki a DraftKings digitális sportcég legnagyobb részvényese – közölte az adás-vételt lebonyolító Sotheby’s aukciósház. Michael Bouhanna, a Sotheby’s kortárs művészeti szakértője szerint az eladás az NFT-k iránti továbbra is erős keresletet mutatja.

Persze mást nem is mondhatott volna, hiszen maga az aukciósház is halad a korral, ezzel kedvezve az olyan művészeknek, akik már inkább a digitális térben alkotnak – és nem fizikálisan. Ezért a Sotheby’s néhány kiállítótermében az ilyen műveket képernyőkön állítja ki, sőt, már az aukció is online zajlott.

Mindezen túl a Sotheby’s egy virtuális galériát is nyitott, méghozzá a Decentraland nevű blokklánc-alapú nyílt világú játékban, amely leginkább a Second Life kripto megfelelőjeként értelmezhető. Itt a játékosok sétálgathatnak, kapcsolatba léphetnek egymással, eseményekre járhatnak – ahogyan virtuális kiállításokra is elmehetnek. Itt alkották meg a londoni New Bond Streeten található valós galériának a virtuális másolatát.

Azoknak, akik azt mondják, hogy „igen, de nem lehet a falra akasztani”, itt jönnek a képbe az olyan virtuális közösségi világok, mint a Decentraland” – mondta Dave Carr, a Decentraland Alapítvány szóvivője, aki nem titkoltan ezekben a megoldásokban látja a jövőt.

A Sotheby’s-nek egyébként nem ez az első NFT aukciója, és még csak nem is a legtöbb pénzt érő. Áprilisban a „Pak” néven ismert művész digitális művei 16,8 millió dollárért keltek el. De ugyanezen az árverésen tették pénzzé a világ első NFT-jét is, a Kevin McCoy által 2014-ben készített „Quantum” című egyszerű geometrikus animációját, ami 1,47 millió dollárért talált büszke gazdára.

via – Reuters

https://www.youtube.com/c/LeetHungary

×