Kína után Hollandiában is (újra) felmerült a kriptovaluták totális betiltása, egy kormány által megbízott neves szakértő szerint ugyanis mindez csak egy lufi, ami ki fog durranni.

A Bitcoin és úgy az összes kriptovaluta árfolyama drasztikusan beesett, miután a kínai kormány újfent bejelentette, hogy az ország teljes területén tilos a kriptovaluta kereskedelem. Sőt, azt is hozzátették, hogy hamarosan a bányászokra is lecsapnak, ha azok a türelmi időn túl nem hagynak fel a tevékenységgel. Ennek volt első jelzésértékű üzenete, amikor napokkal ezelőtt 1300 embert tartóztattak le, állítólag kriptopénzekkel lebonyolított pénzmosás vádjával.

Most pedig Hollandiában merült fel a Bitcoin és a kriptovaluták teljes betiltása, amiről a holland holland CPB gazdaságpolitikai elemző iroda igazgatója, Pieter Hasekamp beszélt. A szakember azért bírálta a kriptovalutákat, mert azokat nem hivatalos pénzügyi intézmények bocsátják ki, és mert a kormányok és a pénzügyi hatóságok világszerte alig vagy egyáltalán nem ellenőrzik őket.

„A Bitcoin kereskedelmét, bányászatát és birtoklását teljesen be kell tiltani!” – mondta Hasekamp, majd hozzátette, hogy a kriptopénzeknek nincs belső értéke, csak a mások általi elfogadásból meríti értékét és vonzerejét.

A CPB a holland Gazdasági és Éghajlatpolitikai Minisztérium része, a munkájuk azonban teljesen független. Az ország központi tervezési hivatalaként a CPB tudományos kutatásokat végez, amelyek célja, hogy hozzájáruljon a politikusok és döntéshozók gazdasági döntéshozatali folyamatához.

A CPB oldalán közéttett publicisztikájában azt írja, hogy a kriptovaluták egyszerűen nem alkalmasak számlaegységként és fizetőeszközként a bűnszövetkezeti körön kívül működni. Értéktárolóként való használatuk pedig azon a reményen alapul, hogy a kriptovaluták egy nap majd felváltják a valódi pénzt. Ez azonban sohasem fog bekövetkezni.

A kriptovaluták lényegében nem pénz és nem is pénzügyi termék, hanem annak példája, amit a Nobel-díjas Robert Shiller ragályos narratívának nevez: egy olyan ragályos történet, amelyben az emberek azért hisznek, mert mások hisznek benne. Gresham törvényét Newton törvénye váltja fel: ami felmegy, annak le is kell jönnie” – írja Hasekamp.

A szakember szerint a Bitcoin és az összes többi kriptovaluta csak egy óriási kriptobuborék, ami elkerülhetetlenül ki fog durranni, akik pedig támogatják velük buknak majd – Hollandiának tehát lépnie kell.

Wopke Hoekstra, a holland pénzügyminiszter is osztja az aggodalmakat, szerinte azonban a tiltás nem lenne jó megoldás a helyzet kezelésére. Ő volt az is, aki korábban, 2018-ban elutasította a kriptovaluták tiltására irányuló javaslatot.

Szerinte a kriptopipart kellene megfelelő felügyelet alá vonni – itt megjegyezném, hogy a blokklánc alapvető működési elve mindezt nem teljesen teszi lehetővé, sőt, a decentralizált egységnek pont a függetlenség az egyik lényege és értéke – ezért feltehetőleg a bányászokra gondolhatott, és nem feltétlenül a kereskedelemre.

Hasekamp ezzel szemben úgy véli, hogy az óvatos szabályozás egyáltalán nem elegendő, hiszen az tulajdonképpen jóhiszemű pénzügyi termékként legitimálná a kriptót, aminek egy esetleges összeomláskor súlyos következményei lehetnek.

„A kriptovaluták előállításának, kereskedelmének, sőt birtoklásának teljes betiltása lenne a megfelelő megoldás” – zárja Hasekamp.

Az utóbbi időben egyre többen fogalmaznak meg hasonló kritikákat a kriptopiaccal szemben, az eredeti alkotója ugyanis, a titokzatos Satoshi Nakatomo 2008-ban azért hozta létre a Bitcoint és a blokkláncot, hogy a pénzintézetektől független fizetőeszközt adjon az embereknek. Azzal viszont egyáltalán nem számolt, hogy így később a szeszélyes, sokszor manipulatív és spekuláns milliárdos tech-celebek és cégvezetők markába kerülhet, akik a közösségi médián és/vagy a sajtón keresztüli bejelentéseikkel-posztjaikkal kedvükre játszadozhatnak majd a kriptopénzek árfolyamával, értékével.

via – Bitcoin.com

https://leet.hu/?s=xtrfy&post_type=product

×