Tegnap este két újabb ikonikus SBC-vel gazdagította lehetőségeinket az EA. Xavi mellett Garrincha került be, mellyel rengeteg játékos figyelmét bezsebelheti a kanadai cég.

Mai cikkünk leginkább a spanyolra koncentrálódik, aki a 21. századi labdarúgás egyik reformpontja. Korábban mit gondoltunk egy középpályásról? Legyen erős fizikálisan, magas a fejpárbajok végett, illetve tudjon hatékonyan közbelépni adott esetben, na meg persze pontosan passzoljon. Ezekből a kritériumokból leginkább az utolsónak tett eleget Xavi Hernandez játéka, mégis a valaha élt egyik legkiválóbb középpályásról beszélünk. Alap kezdője volt a 2008-tól egészen 2012-ig Európát, illetve az egész világot leigázó, sanyargató spanyol válogatottnak, meg persze a Guardiola által űrfocit toló Barcelonának is. Közel egy évtizeden át viselhette a kapitányi karszalagot mindkét fronton, mely időszak alatt egy teherautónyi kupát emelhetett a magasba.

Sajnos Fifa fronton ennyire meghatározó sosem lehet lapja, mivel túlságosan kevés dimenziót tud dominálni a virtuális gyepszőnyegen.

Tipikusan az a játékos, aki egy jól kimunkált rendszerben, a megfelelő középpályás társakkal tud igazán klasszis magaslatokba emelkedni. Ő nem egy egyszemélyes Box-To-Box hadsereg, ám a FUT 21-ben leginkább ez a típus tarol.

Lássuk, milyenek Xavi In-Game statjai:

Futbin

 

Pro:

  • Gyorsulás(84), Agilitás(93), Egyensúly(96), Labdatartás(98), Hidegvérűség(99), Helyezkedés(95), Közbelépések(89), Meglátások(99), Beadás(93), Rövid passzok(99), Hosszú passzok(97)
  • Nemzet: Spanyol, Verzió: Icon Moments
  • 4-es Skill Moves

Con:

  • Befejezés(77), Fejelés(54), Sima szerelés(71), Becsúszó szerelés(66), Ugrás(67), Agresszió(62)
  • Magasság: 170 Cm
  • 3-as Week Foot
  • Árazás: 493.000 – 645.000 Coin

Az egészet nézve a fontosabb statokban elég jól mutat ez a Moments Xavi lap, ám mivel védekezésben, fizikálisan ennyire gyatra, elveszik több komoly aspektus a játékából. Egy három tagot számláló középpályás sor, mely tartalmaz egy védekező monstrumot, valamint egy vérbeli lőni is tudó irányítót, talán még meg is állná a helyét amolyan összekötő katonaként. Amennyiben ez nem áll fent, akár mekkora kedvencem is a jelenleg Katarban edzősködő sebész, semmiképpen sem ajánlanám kirakásra.

Mit kell beáldoznunk Xavi oltárán?

1. Born Legend

  • Rare lapok száma: kizárólag 11
  • Lap kvalitás: kizárólag Bronz
  • Csapatösszhang: min. 50
  • Jutalom: Small Silver Players Pack

2. Rising Star

  • Rare lapok száma: kizárólag 11
  • Lap kvalitás: kizárólag Ezüst
  • Csapatösszhang: min. 50
  • Jutalom: Jumbo Silver Pack

3. Top-notch

  • If, vagy TOTS lapok száma: min.1
  • Csapatértékelés: min.81
  • Csapatösszhang: min.80
  • Jutalom: Mixed Players Pack

4. The Puppet Master

  • If, vagy TOTS lapok száma: min.1
  • Csapatértékelés: min.82
  • Csapatösszhang: min.75
  • Jutalom: Jumbo Gold Pack

5. National Idol

  • Spanyol játékosok száma: min.
  • If, vagy TOTS lapok száma: min.1
  • Csapatértékelés: min.83
  • Csapatösszhang: min.70
  • Jutalom: Premium Electrum Players Pack

6. Long Finesse

  • If, vagy TOTS lapok száma: min.1
  • LaLiga játékosok száma: min.1
  • Csapatértékelés: min.84
  • Csapatösszhang: min.65
  • Jutalom: Small Prime Gold Players Pack

7. 85-ös Csapat

  • If, vagy TOTS lapok száma: min.1
  • Csapatértékelés: min.85
  • Csapatösszhang: min.60
  • Jutalom: Prime Electrum Players Pack

8. 87-es Csapat

  • Csapatértékelés: min.87
  • Csapatösszhang: min.55
  • Jutalom: Premium Gold Players Pack

Az egyes SBC-k után járó jutalomcsomagok is meglepően soványak, 25 ezres csomag egy 171 ezer Coint kóstáló csapatért? – Sajnos nevetségesen keveset kínál az EA. Aki igazán szeretné csapatában tudni a spanyol karmestert, annak ott a piaci lapja, mely közel azonos áron mozog.
https://leet.hu/?s=xtrfy&post_type=product

×