Feltörték a világ leghíresebb és legnagyobb gyorséttermi láncának belsős rendszerét, de a McDonald’s szerint még időben kapcsoltak.

Mostanság egyre szaporodnak a hackertámadások, legutóbb például az Electronic Arts rendszerébe törtek be és lopták el – elméletileg – a felhasználók adatain kívül az összes általuk gyártott játék forráskódját. De nem csak a digitális ipar egyik óriása, hanem a világ leghíresebb gyorséttermi lánca is hasonlókról számolt be.

A McDonald’s pénteken közölte, hogy hackertámadás érte a belsős rendszerét, amely során leginkább amerikai, tajvani és dél-koreai egységekhez tartozó adatokat szereztek meg – mint például az ülőhelyek száma, vagy a játszóterek méretei. A vállalat szerint a támadók továbbá ellopták a kiszállító ügyfelek email címeit, telefonszámait és címeit, ahogyan az alkalmazottak néhány személyes adatához is hozzáfértek, beleértve a neveiket és elérhetőségeiket.

A McDonald’s szerint a betörés nem terjedt ki a vásárlók fizetési adataira, vagyis nem kerültek ki bankkártya adatok.

 

A betörésre egyébként úgy derült fény, hogy a cég külsős szakembereket fogadott, hogy vizsgálják meg a belsős rendszert, tárják fel annak hiányosságait, illetve fedjék fel az esetleges jogosulatlan tevékenységeket. A McDonald’s azt állítja, hogy viszonylag kevés adat szivárgott ki, pontos számokat azonban nem árultak el. A hibára viszonylag hamar fény derült így minden szükséges intézkedést megtettek, az érintetteket már értesítették.

Érdekesség: 2019-ben történt valami hasonló, akkor a kanadai McDonald’s alkalmazással lehettek problémák, ugyanis hackerek több profilhoz fértek hozzá, melyekről több százezer forint értékben rendeltek ételt. A vállalat akkor tagadta a hibát, de különböző szakértők úgy vélték, hogy az alkalmazással lehetnek biztonsági problémák.

A vállalat a közleményében kiemeli, hogy az étteremláncok gyakorlati működését mindez nem hátráltatja, tehát továbbra is zavartalanul készülnek a McBurgerek és csibefalatkák. 

https://leet.hu/?s=redemption&post_type=product

×