Egy biztonsági portál olyan trójai vírusra bukkant, ami nem csak óriási mennyiségű adatot lopott az áldozatoktól, de a webkamerán keresztül fotókat is készített.

A NordLocker biztonsági portál szakemberei több millió számítógépet megfertőző, eddig ismeretlen trójai vírust találtak, amely javarészt torrenteken – játékokkal és az Abobe Photoshoppal – terjedt szét. A jelentés szerint a vírus 2018 és 2020 között 3,2 millió Windows PC-t fertőzött meg, és csak a véletlenen múlott, hogy egyáltalán felfedezték.

A jelentés szerint 1,2 TB-nyi személyes adatot loptak el, többek között 1,1 millió email címet és 26 millió bejelentkezési adatot, és 2 milliárd sütit – amiből 400 millió máig érvényes volt.

Az adatbázis 6 millió fájlt is tartalmazott, amelyeket a fertőzött rendszerek asztali és letöltési mappáiból szedtek ki. Az ellopott tartalom nagy részét mintegy 900 000 képfájl, több mint 600 000 Word-fájl és 3 millió szövegfájl tette ki, de több mint 1000 egyéb fájltípus is szerepelt benne.

A történet legaggasztóbb pontja, hogy a kártevő a médiaeszközökhöz is hozzáfért, ami a felhasználót is lefényképezte, ha az eszközön volt webkamera.

Ennek a bizonyos malware-kampánynak nincs neve, részben azért, mert a ténylegesen aktív működése alatt teljesen radar alatt repült, majd eltűnt. A NordLocker szerint az ehhez hasonló névtelen (vagy egyedi) trójaiakat a dark weben és különböző hacker fórumokon árulják, sokszor kifejezetten olcsón, sőt, sokszor a vevőt még meg is tanítják a használatukra.

A NordLocker azonnal jelentette az 1,1 millió emailt, amelyeket feltöltöttek a ‘Have I Been Pwnd?‘ oldalra is, így leellenőrizhetjük, hogy a miénk nincs-e köztük.

via – NerdLocker, PCGamer

https://leet.hu/?s=redemption&post_type=product

×