Legutóbb arra voltunk kíváncsiak, hogy az Overwatch játékosok mely karaktert szeretik a legjobban. Mutatjuk az eredményeket.

Nem is olyan rég, egy érdekes kísérletet indítottunk. Készítettünk egy szavazást a magyar Overwatch közösségen belül, ahol arra voltunk kíváncsiak, hogy ti, a magyar közösség tagjai, mely OW hőst preferáljátok leginkább. Persze lehet, hogy erről az egészről lemaradtál, ám ha szeretnéd, még szavazhatsz. Végülis a kedvenc karakterek aránya folyamatosan változhat.

Azonban ma, az eddig beérkezett szavazatok alapján megmutatom, mely hősre szavaztak a legtöbben.

Nagyon szépen köszönjük mindenkinek a szavazatokat, összesen kicsivel több mint ezer szavazat érkezett. Természetesen ez nem fedi le a teljes magyar Overwatch közösséget, ám reméljük, hogy később mindenkihez is eljut a szavazás híre. Hátha. A szavazás során természetesen mindegyik OW karakterre lehetett szavazni. Most megmutatjuk, hogy kire szavaztak a legtöbbet, illetve a TOP 5-öt.

A magyarok kedvenc Overwatch karaktere:

Mercy

Mercy az Overwatch egyik alapkaraktere, hiszen ő is 2014 november 7-én mutatkozott be először, amikor a Blizzard bejelentette a játékot. Amikor a játék 2016-ban megjelent, ő is az elsőként kipróbálható hősök egyike volt. Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán, Mercy mégis a metában maradt, legalábbis a magyarok között. A hős ugyanis az első lett a szavazásunkon. Szerintetek miért?

Érdekesség, hogy csupán egyetlen szavazattal előzte meg Mercy Junkratot, aki így csak a második kedvenc lett. Íme tehát a TOP 5 OW karakter a magyarok szerint:

Mercy
Junkrat
Reaper
Ana

D.Va

Érdekesség még, hogy Baptiste lett az az OW hős, akire a legkevesebb szavazat érkezett.

Mennyire értesz egyet a listával? Te kire szavaztál?

https://leet.hu/?s=redemption&post_type=product

×