Épphogy csak magunk mögött hagytuk a hosszúra nyúlódó TOTS időszakot, máris bitang eventtel támad az EA!

Bizony, mégpedig az idén Festival of Football névre keresztelt Ultimate Team event, mely a benne szereplő játékosai nyári szereplései nyomán változtatja meg overall értékét. Lehetőség lesz arra is, hogy amennyiben nyer az adott játékos csapata, úgy fejlődisi potenciállal erősödjön. A dizájn különleges lett, kissé nálunk a brazilos témára hajaz leginkább. Több olyan játékos is van, aki nem került be az évad legjobbjai válogatásba, de itt megkapta a maga felhúzott speckó lapját.

Kai Havertz, Griezmann, Foden, Verratti négyes fémjelzi a leginkább ennek a promónak az erősségét.

Pláne, ha belevesszük, hogy milyen összértékeket kaptak, mondjuk lehetett is ezzel számolni, tekintve Júniust írunk. Összevetve a tavalyi Summer Heat promóval, szerintünk ez a nyerő. Több játékosnak is akkora kezdő értékelést véstek a kártyája bal felső sarkába, hogy elérheti akár a 99-es besorolást!

Íme a teljes osztag:

 

Ezzel kissé azt sugalja az EA, hogy a Franciákat, valamint a Németeket tartját favoritoknak a végső győztes személyére. Baromi őrült promóról van szó, mikor felmerül a FOF. A leggyengébb értékeléssel rendelkező lapok, 90-esek! Eléggé elborult húzás az EA részéről, de jó felé kapizsgáltak kanadában.

Nálatok ki a kedvenc?

https://leet.hu/?s=chibi&post_type=product

×