Egy oknyomozó újság olyan bizalmas adóügyi információkhoz jutott, melyekből kiderült, hogy Amerika és kvázi a világ leggazdagabbjai szinte semmi adót nem fizetnek.

Példa nélküli oknyomozó riportot készített az amerikai ProPublica nevű újság, amely tulajdonképpen a teljes nyugati világ leggazdagabb 25-jét buktatta le – köztük olyanokkal, mint Jeff Bezos, Elon Musk, Warren Buffet, Michael Bloomberg és Soros György -, akik mint kiderült hosszú-hosszú évek óta gyakorlatilag nem fizetnek adót.

Az eset súlyosságát jól példázza, hogy a rendkívül részletes cikk megjelenését követően a Fehér Ház azonnal nyomozást indított, ugyanis olyan adóhatósági dokumentumok kerültek ki, melyek szigorúan bizalmasak. Az adatok ezidáig példátlan betekintést nyújtanak Amerika elitjének pénzügyi életébe, amely nemcsak a jövedelmüket és az adókat mutatja be, hanem a befektetéseiket, a részvénykereskedelmet és a szerencsejáték-nyereségeket is.

A 25 leggazdagabb 2014 és 2018 között a Forbes becslése szerint 401 milliárd dollárral lett gazdagabb, ezzel szemben viszont mindössze 13,6 milliárd dollárt fizettek be a közösbe.

Az alábbi kép azt mutatja, hogy a vizsgált időszakban mennyi adót fizettek a bevételeik után a szupergazdagok. Ebből egyértelműen kiderül, hogy Warren Buffet egy feketeöves szélhámos, ő ugyanis mindösszesen 0,1% adót fizetett be a nyeresége után. Persze a továbbiakban sem jobb a helyzet, hiszen Jeff Bezos 0,98%, Bloomberg 1,3%, Elon Musk pedig 3,27% adót fizetett 4 év alatt.

Kép: ProPublica

Az IRS adatai szerint a 25 leggazdagabb amerikai 2018-ban 158 millió dollárnyi bért jelentett. Ez mindössze 1,1%-a annak, amit az adóbevallásukban teljes bejelentett jövedelmükként tüntettek fel. A többi többnyire osztalékból és részvények, kötvények vagy egyéb befektetések eladásából származott, amelyek alacsonyabb adókulccsal adóznak, mint a bérek.

A portál megjegyzi, hogy az elit techmoguljai között például évek óta folyik egyfajta egymás alá licitálási verseny. Steve Jobs 1 dolláros fizetést vett fel, amikor az 1990-es években visszatért az Apple-hez. A Facebook Zuckerbergje, az Oracle Larry Ellisonja és a Google Larry Page-je is ezt tette, és nem ám alázatosságból és szerénységből, hanem hogy elkerüljék a magasabb adókulcsot.

De akadnak más, egyébként teljesen legális módok arra, hogy kifejezetten a leggazdagabbak kikerülhessék az adózást.

Was Amazon's Jeff Bezos Hacked? - Panda Security

Bezos például 2007-ben úgy nem fizetett be egyetlen peták adót sem, hogy közben az Amazon részvényei több mint kétszeresére nőttek, ami 3,8 milliárd dolláros gazdagodást hozott számára. Ebben az évben az akkori feleségével, MacKenzie Scott-tal közösen adózott és (számára) csekély, 46 millió dolláros jövedelmet jelentett, amely nagyrészt külső befektetések kamat- és osztalékfizetéséből származott. Ezután minden egyes fillérre mellékbefektetésekből származó veszteségeket, levonásokat és „egyéb kiadásokat” írt ki, így tulajdonképpen nullára hozva a nyereséget.

2011-ben, egy olyan évben, amikor vagyona nagyjából állandóan 18 milliárd dolláron állt, Bezos adóbevallást nyújtott be, amelyben arról számolt be, hogy pénzt veszített – abban az évben a jövedelmét több mint ellensúlyozták a befektetési veszteségek.

Mi több, mivel az adótörvény szerint olyan keveset keresett, még 4000 dolláros adójóváírást is igényelt és kapott a gyermekei után – írja a ProPublica.

Kép: ProPublica

A ProPublica egyébként egészen kritikus pillanatban állt elő a leleplező cikkével. A Biden-kormány ugyanis mostanság fontolgatja az új, kifejezetten a gazdagabbakat érintő adóreformját, ami különböző szakértők szerint inkább csak a „tehetősebb” réteget érintené, a tényleges „felső 25-öt” továbbra sem érintené. A cikk megjelenésével azonban különösen nagy nyomás nehezedett a kormányra, hiszen egyre több orgánum veszi át, egyre több emberhez eljutva.

A portál még azt is megtette, hogy felkereste a botrányosadóügyben érintett szupergazdagokat, melyek közül csupán egynéhány volt hajlandó nyilatkozni is – bár meglepetések aligha érnek bárkit. A válasz annyi volt, hogy mossák kezeiket, ők minden adózási kötelezettségeiknek eleget tettek.

Soros szóvivője nyilatkozatban közölte: „Soros György 2016 és 2018 között pénzt veszített a befektetéseivel, ezért ezekben az években nem tartozott szövetségi jövedelemadóval. Mindazonáltal Soros úr régóta támogatja a gazdag amerikaiak magasabb adóját” 

Annak, hogy a leggazdagabbak kijátszhatják az adórendszert, mélyreható következményei lehetnek, nem csak a tengerentúlon, hanem akár itt is. Az adók egyfajta kollektív áldozatot jelentenek. Senki sem szereti a nehezen megkeresett pénzét a kormánynak adni, de a rendszer csak addig működik, amíg az igazságos.

Ha jobban és részletesebben érdekel, hogyan tudják kicselezni ezek a gazdagok az adózási törvényeket, akkor mindenképpen nézd meg az alábbi videót:

 

via – ProPublica

https://leet.hu/termekek/ujdonsagok/

×