Ha igen is a válasz, nyilván érdemes számolni a csökkentett érdeklődéssel, mivel utolsó utáni szakaszába lép pénteken a FUT.

Kaptunk mi hideget-meleget itt a véghajrának szánt TOTS időszaka alatt. Próbáltuk a negatív, illetve pozitív oldalakat is alaposan kivesézni. A hogyan továbbot illetően több teória is körbelengte a közösséget. Tavaly a Summer Heat elnevezésű promó tarolt a nyári időszakban, majd ezt követte a Best Of, mely az Encore-hoz képest, már jól ismert, közkedvelt lapokat juttatott ismét a csomagokba. Mivel az Európa Bajnokság liszensze a Konami asztalán pihen, nagy kérdés volt miképp kezeli a jövőt az EA.

Erre a töltőképernyőn adtak egyértelmű választ a készítők, indul a Festival of Football, mely kissé a Carniball-ra hajaz.

Mikor veszi kezdetét ez az új event?

Pénteken este 19:00-kor a megszokott időben startol a zöld-sárga témájú anyag, melyet hatalmas homály övez egyenlőre. Kíváncsian várjuk, mit tud még kisajtolni belőlünk, na meg persze a FUT 21-es címből az EA Sports.

Festival of Futball Loading Screen! from FIFA

Kik kaphatnak helyet a Festival of Football eventben?

Nehéz lenne erre valid választ adni, ám újra belenéztünk a képzeletünk által szült üveggömbe és felteszünk 5 olyan nevet, akik megérdemelnék a figyelmet!

  1. N’Golo Kanté (Chelsea) – Legerősebb lapjának egy BL MOTM számít, illetve a What If promó által behozott különleges kártya. Láttuk milyen performanszokat rakott le az asztalra a szorgos francia, aki a kispadról emelkedett a legfontosabb játékos státuszába! Mindenképp érdemelne egy közel TOTS erősségű változatot.
  2. Franck Ribéry (Fiorentina) – Egy túlárazott Flashback SBC áll mindössze a frankok elő legendájának virtuális renoméjában, ami méltatlan tekintve a rengeteg speckó, gatalmas érkékelésekkel bíró közeget. Ha valóban beválogatják a játék egyik legerősebb balszélsője, vagy CF lapja lehet, gondoljunk csak a bűvös 5/5 csillagra!
  3. David Luiz (Arsenal) – Kifejezetten hullám völgyes, illetve hegyes szezont zárt a brazil bekk, csakúgy mint londoni csapata. Ebből kifolyólag érthető miért nincsen speciálisan megkülönböztetve a többiektől, de mi régi motoros játékosok, tudjuk nincsen FUT egy vadállat David Luiz lap nélkül!
  4. Bryan Gil (SD Eibar) – Ő a fekete ló ezen a listán, mivel személyes kedvencem Bryan, aki remek cseleivel veteti észre magát. Igazi alul értékelt fazon, bár első komolyabb idénye volt a 20/21-es évad. Meglepő lenne, ha valóban bekerülne, de hatalmasat szólna…..
  5. Sven Botman (Lille) – A 193 centire nyújtózkodó holland belső bekk Svan Botman, olyan párost alkotott idén a TOTS lapig eljutó José Fonttal, ami két vállra fektette a párizsi alakulatot. Bizony, idén a lille-i védelemé volt a legfényesebbre csiszolt pajzs! Nulla speckó lappal áldották meg idén a hóri-horgas védőt, illetve ugyan ennyi válogatott meghívóval az EB-re. Nálunk ezzel szemben ott a helye a Festival of Football eventben.

https://leet.hu/?s=WSNews&post_type=product

×