A fejlesztők egy Reddit AMA keretein belül leplezték le az érkező funkciót.

Az Overwatch és Overwatch 2 fejlesztői nemrégiben egy AMA (Ask me anything – kérdezz-felelek) bejegyzést posztoltak Redditen, mely alatt a kíváncsi játékosok faggathatták őket. Nem kellett félteni a közösséget, több fontos kérdést is feltettek a Blizzard munkatársainak.

Természetesen mindegyik kérdésre nem tudtak válaszolni a fejlesztők, de azt megtudhattuk, hogy dolgoznak egy pingrendszeren.

Elmondásuk alapján már van is egy működő prototípus a belsős buildeken. Nem akarták lelőni az erősen félkész újdonság érkezését, de maguk a fejlesztők is annyira izgatottak a rendszer miatt, hogy nem bírták magukban tartani a Reddit AMA alatt. A pingrendszer jelentősen megkönnyítheti az in-game kommunikációt, illetve akadálymentesítési szempontból sem utolsó, hiszen így pillanatok alatt jelezni lehet az észrevett ellenfelet voice chat nélkül is.

Az elkövetkezendő időszakban biztosan rengeteg friss információt is meg tudunk majd az új Overwatch játékkal kapcsolatban. A fejlesztők azt is megjegyezték, hogy az „eredeti” Overwatch is bővülni fog több újdonsággal a közeljövőben, hamarosan egy nagyobb bejelentésre is számíthatunk. Kíváncsian várjuk!

https://leet.hu/?s=steelseries&post_type=product

×