A The Witcher játékok harmadik részének főgonosza a Blood Origin előzménysorozat egyik központi karaktere lehet.

Egészen sok a történés a Vaják brand körül, amit persze mi rajongók egy cseppet sem bánunk. A jobb napokat is látott CD Projekt RED például szofisztikáltan utalgatott arra, hogy 2022-ben egy újabb Witcher fejlesztésébe vágnak, de a sorozat második évadának készülte is egészen remekül áll, de hamarosan érkezik a Vesemirt középpontba helyező animációsfilm is, sőt, a minap egy The Witcher asztali társas érkeztéről is beszámoltunk.

Mindemellett pedig nagy erőkkel dolgoznak a Vaják előzménysorozatán, a Blood Origin-en is, ami mintegy 1200 évvel játszódik majd a kedvenc mutáns szörnyvadászunk kalandjai előtt. A szörnyeken és a vajákokon kívül azonban lesz még egy közös pont a két produkció között, ez pedig nem más, mint a játékok harmadik részének főgonosza, a Vad Falka vezetője, Eredin.

A Redanian Intelligence belsős infói szerint ugyanis a Vaják második évadában is felbukkanó Eredin a Blood Origin-ban kiemelt szerepet kap majd. 

Sőt, már a színész is megvan rá.

A dolog érdekessége azonban az, hogy a két, de egymással kapcsolatban álló sorozatban érthető okokból más színész fogja alakítani a gonosz tündét. Míg Geralt idővonalán Eredin megformálója Sam Hazeldine lesz, addig az előzményben a nála fiatalabb Jacob Collins-Levy bújhat a karakter bőrébe és félelmetes, de Sauronra eléggé hasonlító páncéljába.

Sőt, a pletykák szerint a Vaják második évadában egyelőre annak ellenére is keveset fog szerepelni Eredin, hogy színre lép a Cirit megállás nélkül hajszoló Vad Falka. Ezzel szemben a hamarosan produkciós fázisba lépő Blood Origin-ban központi karakter is lehet, ahol a fiatalabb énjét ismerhetjük meg, és talán még azt is láthatjuk, hogyan válik belőle a későbbi könyörtelen harcos.

Mindez természetesen hivatalos megerősítés hiányában még csak pletyka, a Redanian Intelligence viszont korábban többször is megbízható forrásnak bizonyult. A Blood Origin forgatási munkálatai egyelőre nem kezdődtek még meg, de a Netflix ezt 2021-ben szeretné maga mögött tudni, hogy 2022-ben – amíg várunk a fősororbeli Vaják következő szezonjára – el legyünk látva tartalommal bőséggel.

×