Utoljára az LGA 775-nél volt ilyen sok változás.

Azt már régóta tudjuk, hogy a következő generációs Intel asztali processzorok új foglalatban kapnak majd helyet. Az LGA-1700-as (Socket V) nevéből adódóan LGA típusú lesz, így az alaplapon fog helyet kapni az 1700 darab tű. Ez a szám jelentős előrelépés az előd, 1200 darabjához képest, így ez további változásokat is magával hoz majd.

A socket „magassága” és a hűtéshez szükséges lyukak helyei is változnak

A socket „magassága” és a hűtéshez szükséges lyukak helyei is változnak

Az 500 plusz tűnek hála jelentősen megnő a processzor területe, az eddig megszokott négyzet formát is inkább egy téglalapra hasonlító foglalat veszi majd át. Érdekesség, hogy a socket „magassága” viszont némileg csökkent. A megnövekedett méret miatt az eddig használt hűtésrögzítést segítő lyukak is új helyre költöznek, így a jelenlegi hűtőket nem fogjuk tudni felszerelni. Remélhetőleg a gyártók biztosítanak majd a régebbi tulajdonosoknak is kompatibilis, átdolgozott felfogatókereteket, melyekkel könnyedén orvosolható a probléma.

Szemmel látható a különbség

A jelenleg elérhető információk alapján a gyári hűtők az értelemszerű változásokon kívül nem mennek át minőségi fejlődésen, így sajnos szinte garantált a csere, ha korrekt hőfokokat szeretnénk.

Mit tudunk még a 12. generációval kapcsolatban?

  • Az Intel 12. generációja a DDR4 mellett támogatja majd a DDR5 memóriákat is (DDR5-4800)
  • Bár a legtöbb alaplapban még a PCIe 4.0 sem elterjedt, az 5.0-ás variáns is megtalálható lesz a 600-as chipsetes Inteles alaplapokon
  • Akár 20%-os teljesítménynövekedés várható egyszálas/magos teljesítményben is
  • A várakozásoknak megfelelően debütál majd az Intel Hybrid technológiája – Ahol több nagy teljesítményű és több energiatakarékos mag fog majd együttműködni egy rendszerben

A Hybrid technológia

Az Intel mérnökei nem egy új dolgot találtak ki, hiszen mobilokban már hosszú évek óta elérhető az ARM big.LITTLE/DynamIQ fantázianéven futó architektúra. Az Apple novemberi bejelentése óta megtalálhatjuk ezt a felépítést a MacBook Air, MacBook Pro és Mac Mini és az iMac M1-es változataiban.

Az Intel természetesen nem ARM platformon, hanem a régi, megszokott x86-64 architektúrán akarja bevetni a dolgot. Erősen leegyszerűsítve a CPU-ban többféle magot is megtalálhatunk majd. Egyrészt lesznek a hatékony, ám viszonylag nagy energiaéhségű magok és mellettük helyet kapnak kisebb fogyasztású, de lassabb magok is. Az Intel korábban más kísérletezett hasonlóval például a “”Lakefield” i5-L16G7″ esetében, ahol 1 erős mag mellett 4 kisebb foglalt helyet, de az igazi nagy durranásra a 12. generációig kell majd várnunk. Reméljük az elkövetkezendő időkben még több megtudhattunk az Intel újdonságaival kapcsolatban.

Forrás: https://videocardz.com/

https://leet.hu/termekek/pc/pc-hardver/pc-videokartya/

×