A Nyugati királyság társasjáték-trilógia záró része, a Várgrófok talán a széria legjobban sikerült darabja.

A Nyugati királyság trilógia első két része, A Nyugat királyság építőmesterei és A Nyugati királyság lovagjai is jelentős, ismert és népszerű címek. Így várható volt, hogy a trilógia sok dologban újat hozó záró része, A Nyugati királyság várgrófjai jól szerepel a Corporate Boardgame-en – 10 ajánlásával osztottan az 5-6. helyre került az ugyanannyit kapó Viticulture – Esszenciális kiadással. Ez az összesen 67 ajánló szakember csaknem 15 százaléka. Ráadásul az ajánlások között egy olyan szakember sem volt, aki érdekelt lett volna a sikerében. Az itthon a Reflexshop által kiadott játékot ajánló szakemberek közül öttől kaptunk szöveges ajánlást is:

Csuka Péter (Laserox/Társasjáték Facebook-csoport):
„Shem játékai a kis dobozban jó játék jeligével. Kedves estés szórakozás.”

Dudás Lajos (A Kocka El van Vetve):
„Az Északi-tenger sorozat kimaradt az életemből, a Nyugati királyságot viszont végigkövettem és játszottam az elejétől a végéig. Számomra az Építőmesterek a bevezető, a Lovagok a legösszetettebb, a Várgrófok pedig a legjobb darab. A sorozat legszimpatikusabb mechanizmusa, az erkölcs és bűn ellentéte szerintem itt van a legjobban megcsinálva. De a pakliépítés is nagyon hangulatos, és jól működik.”

Gallai Attila (Board Game Café):
„A Nyugati királyság várgrófjai szerintem megkoronázza a sorozatát. Hangulatában hozza a régi, klasszikus társasjátékok érzését, mégis korszerű, sok mechanikát ötvöző játék. Én nagyon élvezem, amikor játszhatok vele, és nálam mostanában egyre inkább ez a döntő momentum.”

Nádori Gergely (Telex):
„Mert a harmadik a legjobb.

Takács Gábor aka Wilson (PC Guru-Társalgó):
„Ha az egyik kedvenc játéktervezőm új játékkal jelentkezik, az számomra mindig jeles nap, főleg, ha az egy aktuális, remek sorozat részét képezi. A Nyugati királyság eddig minden résszel rendkívül jó játékélményt adott, és ez most sincs másként: a műfajok keverése kifejezetten jóra sikeredett, a tálalás pedig szokás szerint kifogástalan.”

Névjegy:

Szerző: Shem Phillips, SJ Macdonald
Grafika: Mihajlo Dimitrievski
Nemzetközi kiadás: Renegade Game Studios, 2020
Magyar kiadás: Reflexshop, 2020
Tematika: középkori lovagos-váras
Kategória: stratégiai euró
Játékosszám: 1-4
Időtartam: 1-másfél óra a kiadó szerint, de a valóságban legalább kettő
Nehézség: 3,44 (5-ből a Board Game Geeken)
Ajánlott korhatár: 12 év

Szerintük az 5 legjobb tavaly Magyarországon megjelent társasjáték egyike A Nyugati királyság várgrófjai:

Barkóczi Edit (Piatnik), Fülöp Dorka (Gamewiz), Csuka Péter (Laserox, Társasjáték Facebook-csoport), Dudás Lajos (A Kocka El van Vetve), Gallai Attila (Board Game Café), Győri-Nádai Réka (Mit Játsszunk?/Eureka Games), Nádori Gergely (Telex), Simán Zsolt (Magyar Társasjátékdíj), Takács Gábor aka Wilson (PC Guru-Társalgó), Vincze Anna (Társasozz!).

(Fotók: Társasozz Blog)

További szakértői vélemények a Corporate Boardgame helyezettjeiről:

1. Brass Birmingham: “Mert a sör tényleg mindenhez kell”

2. Kartográfusok“Tetriszelemek rajzolása soha korábban nem volt ilyen élvezetes”

3. Azul – A királyi pavilon“Az Azul sorozat legjobban eltalált darabja”

4. Kitchen Rush: „Fergeteges élményszerűséggel adja vissza egy éttermi konyha sürgés-forgását a játékasztalon”

Teljes végeredmény:

2020 legjobb társasjátéka a Brass: Birmingham

×