Ki gondolta volna, hogy az Overwatch ma lett 5 éves? Te mivel ünnepled az évfordulót?

Miközben a Blizzard egyre többet beszél az Overwatch 2-ről, nem érdemes elfelejteni, hogy az Overwatch közben ismét öregedett egy évvel. A játék egészen pontosan 2016 május 24-én jelent meg először.

Boldog 5. születésnapot kívánunk az Overwatchnak.

Emlékezzünk erre a világ egyik első Overwatch videójával, amit a Blizzard feltöltött:

 

Talán ennél is érdekesebb, hogy hogyan alakult, fejlődött a játék az évek során. Az alábbi videóban az látható, hogy hogyan változott a játék a fejlesztéstől, egészen napjainkig.

Természetesen ahogy arról korábban írtunk, és ahogy az minden évben lenni szokott az Overwatch fejlesztői idén is elindították az évfordulós ünnepi eseményt, ami május 18 és június 8 között zajlik. Az időszak alatt rengeteg új skinhez és egyéb jutalomhoz lehet hozzájutni, a szokásostól eltérő módon.

Hogy pontosan mit, mikor és hogyan lehet megszerezni, azt megtalálod ITT, a Blizzard pontos leírásában.

 

Ami viszont az ötödik évforduló kapcsán minket érdekel, azaz, hogy az elmúlt 5 év alatt, illetve amióta megvan neked a játék, hány órát öltél bele összesen? Vajon az 5 év alatt mit sikerült összehozni a játékban? És vajon ennyi időt töltesz majd el az Overwatch kettőben is?

Jah, igen. Az idei Overwatch kvízünket kitöltötted már?

Ha ezeket nem tudod, ma már nem is érdemes játszanod – Overwatch kvíz profiknak

 

×