A magyar kripto-szakértők már javában dolgoznak a világ első hagyományos fajta-féle Satoshi Nakatomo szobrán, mellyel a Bitcoinnak állítanának emléket.

Noha jelenleg minden a Bitcoin körül forog, valójában a mögötte álló blokklánc technológia az, amelynek hosszú és fényes jövőt jósolnak. Tulajdonképpen ez az a dolog, amire a kriptovaluták és az NFT is alapul, sokan pedig az informatika és a digitális világ következő óriási reformját látják bele – többek között a visszakövethetősége, megbízhatósága, hamisíthatatlansága miatt.

A forradalmi ötlet a kétezres évek végén egy máig ismeretlen illetőhöz, vagy csoporthoz köthető, aki vagy akik a gazdasági világválságot is okozó amerikai bank-és hitelintézetek pénzügyi összeomlása hatására alkották meg a formulát, hogy alapja legyen egy (vagy több) decentralizált digitális valutának – mint a Bitcoinnak.

A feltalálót úgy ismerjük, mint Satoshi Nakatomo, akinek pontos személye azóta sem ismert.

Igaz a Bitcoint és a blokklánc technológiát korábban is használták, igazán csak 2018-ban robbant be a köztudatba, hogy aztán a 2020 novemberében mint egy vulkán törjön ki. Egyelőre viszont még nem látni, hogy hová fut majd ki a dolog, de az azért egészen biztos, hogy ha el is tűnik valaha, azt nem nyom nélkül fogja tenni.

Hamarosan fel is állítanák a világ első Satoshi szobrát, méghozzá nem máshol, mint Budapesten.

Maga az ötlet is magyarokhoz köthető, egészen pontosan a Kripto Akadémia szerkesztőjéhez, Györfi Andráshoz, akihez a Blockchain Budapest konferencia főszervezője, Szilágyi Imre, majd a Mr. Coin kriptopénzváltó képviseletében Debreczeni Barnabás és Debreczeni-Raskó Gabriella, végül Kalocsai Kornél, a Blockchain Hungary első embere is becsatlakozott – áll a Kripto Akadémia közleményében.

A szobor megalkotása nem egy egyszerű feladat, hiszen a feltalálót tulajdonképpen senki sem ismeri, ezért azt találták ki, hogy egy teljesen stilizált kapucnis embert fog ábrázolni, szíve fölött egy bitcoin érmével. A tervek szerint egy olyasmi bronz mellszoborral készülnek, mint amilyeneket a költőknek és egyéb történelmi személyeknek szokás emelni, viszont azoktól eltérően az arcot felpolírozzák, hogy visszatükrözze a körülötte állókat – ezzel is tisztelegve Satoshi ideája előtt.

A költségek nagy részét saját zsebből állják, de a közösség segítségét is kérik. A Kripto Akadémia szerint 2.600.000 forint fedezné az összes kiadást, melyből 1.700.000-t ők dobtak össze, a fennálló 900 ezer forint összegyűjtéséhez kérnek egy kis támogatást – erről bővebb infót az oldalukon találhatsz.

Azt még egyelőre nem tudni, hogy Budapesten belül pontosan hol fogják elhelyezni Satoshi szobrát, de jelenleg is ötletelnek rajta. Ez azt is jelenti, hogy az engedélyeztetési folyamat is egy óriási kérdőjel számukra, de ha valaki ebben is tud nekik segíteni, az is megteheti az [email protected] email címen.

Érdekesség, hogy valóban ez lehet majd a világ első hagyományos jellegű Satoshi Nakatomo-Bitcoin szobra, a kriptovalutának elsőként 2018-ban emeltek először egyfajta emlékművet, méghozzá tőlünk nem messze, Szlovéniának a negyedik legnagyobb városában, Kranjban.

Te mit szólsz a Bitcoin-szoborhoz? Van létjogosultsága, vagy jobb lenne még várni vele, hogy hová fut ki ez az egész?

https://leet.hu/?s=steelseries&post_type=product

×