Nagyon úgy tűnik, hogy a GTA 5 és a Civilization 6 után egy újabb óriáscímet adhat ingyen az Epic Games.

A játékosok már annyira hozzászokhattak az Epic Games nagylelkűségéhez, hogy mára már rutinszerűen lépnek be a digitális áruházba, hogy behúzzák az éppen aktuális ingyen osztogatott címet. Most például a könnyed kikapcsolódást nyújtó The Lion’s Song-ot adhatjuk a profilunkhoz, bármilyen költség nélkül, amire egészen jövőhétig, május 20-ig lesz lehetőségünk.

A következő csütörtöki napon pedig egy újabb játék fogja váltani majd, melyet szokásosan mostanság kellett volna lelepleznie a vállalatnak, erre azonban nem került sor.

Helyette egy sejtelmes képet tettek közzé, melyen csupán a Mystery Game felirat szerepel.

Ez ugye azért is egy remek hír, mert ezzel tulajdonképpen azt erősítették meg, hogy valami óriási dologgal készülnek. Legutóbb például a GTA V-öt és a Civilization VI-ot adták ilyen felkonferálás után, így most is valami hasonló kaliberre számíthatunk.

Persze nem ezek voltak az egyetlen óriáscímek, melyeket ingyen húzhattunk be az Epicen, hiszen volt itt Alien Isolation, Star Wars: Battlefront 2, Jurassic World: Evolution, Watch Dogs 2 és Borderlands: The Handsome Collection is.

Sokáig kérdéses volt, hogy az Epicnek mennyire éri meg folyamatosan ingyenes játékokat osztogatnia, nemrég pedig (az Apple-el való pereskedés kapcsán) betekintést engedtek a pénzügyeikbe is. Ez alapján kijelenthetjük, hogy az efféle költekezés egyáltalán nem egy kifizetődő dolog, hiszen csak 2019-ben valamivel több mint 11 milliót szórtak el az ingyenességekre – ebből a Batman Arkham-trilógia 1,5 millióba, a Subnautica 1,4 millióba, a Mutant Year Zero pedig 1 millióba került Tim Sweeney-nek.

Szerinted mi lesz az Epic Games következő ingyen címe?

https://leet.hu/termekek/pc/pc-hardver/pc-videokartya/

×