A hét, mit a hét, a hónap, sőt az egész év egyik legfontosabb magyar vonatkozású társasjátékos híre, hogy a Kickstarter végre engedélyezte, hogy Magyarországról is indíthassunk projektet, így nem kell külön céget felbérelni vagy alapítani erre. Heti ajánló, még nem magyar játékokkal.

Aldabas
Csak 5000 dollárt szerettek volna, az már megvan, közel 12 ezer gyűlt össze öt nappal a kampány vége előtt közel hatszáz támogató segítségével.

Az Aldabas a díszes ajtókról, és persze a mögöttük élőkról szól. Vannak ajtókártyák közös készletben, melyeket dominószerűen kell leraknunk, tehát két ugyanolyan színű ajtó nem lehet egymás mellett, illetve balról jobbra, meg alulról fölfelé lehet építkezni. Egy ajtó lerakásával aktiválhatjuk a képességét – a szomszédjával együtt, ez pedig pénzt és győzelmi pontokat fial. A játék végén minden más és más színű ajtó más és más feltételekkel hozza a pontot, úgyhogy jó sok kombózásra van lehetőség. Az

egyszerű, ámde élvezetesnek tűnő családi játék lesz, és mint ilyen, nem annyira Kickstarterre való.

Vivid Memories
A kitűzött 25 ezer dollár bőven megvan, nyolc nappal a vége előtt 70 ezer fölött járnak, több mint 1300 backerrel.

A Sagrada és a Holi után a Floodgate Games legújabb játéka is több mint ígértes. A Vivid Memories a gyerekkorunkba repít vissza minket, amikor mindenbe belelátunk valami sokkal izgalmasabbat (persze van, aki felnőttkorában sem vetkőzi le ezt, de hát akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek). A padló láva, a pincébe heverő fémhulladék alvó robot, a bokor pilótafülke… A játékban gyerekkori álmainkat töredékekből rakjuk össze, amiket a közösből veszünk el, majd az emlékeinktől függően adhatjuk-vehetjük-cserélgethetjük őket.

Florence
Kicsit több mint 35 ezer dollár volt a cél, hat nap van még, és több mint 85 ezer fölé kerültek, több 1100 támogatóval.

A középkori Firenzében karnevál van, jó a zene, és persze jók a borok, de nekünk ezek felhőtlen élvezése helyett az a dolgunk, hogy közel kerüljünk a város történelmi uraihoz, a Mediciekhez. Akik persze ide-oda cikáznak a városban egy hintóval, nekünk pedig folyton utánuk kell szaladgálnunk. Ha megcsúszunk, be kell állni a sor végére, amitől persze sok mindenről lecsúszunk. De úgy is legyeskedhetünk a hatalmasságok körül, hogy eldicsekszünk a városban a vagyonunkkal és befolyásunkkal, amit ha meghallanak, ők keresnek majd minket.

Folytatás a Tarsasjatekok.com 19. heti Kickstarter-ajánlójában

 

Egyedülálló felmérésünk a hazai társasjátékpiacon:

2020 legjobb társasjátéka a Brass: Birmingham

×