A Fortnite, a Dears of War, a Call of Duty és a League of Legends veterán fejlesztői összefogtak egy NFT kereskedelemre alapuló játékért.

A Big Time Studios csapata az Epic Games, a Riot, a Blizzard és az EA néhai fejlesztőiből verbuválódott, legfőbb céljuk pedig nem más, mint elérni, hogy a legnagyobb játékcégek is elfogadják a kriptopénzeket és az NFT technológiát. A modell működését úgy szeretnék prezentálni és bizonyítani, hogy egy saját akció-szerepjátékot készítenek, amiben NFT-alapú virtuális tárgyakat szerezhetnek a játékosok, melyekkel a blokklánc-alkalmazásban meglévő akadályok nélkül akár kereskedhetnek is.

De miről is van szó?

A találóan csak Big Time-ra keresztelt játék 2022 elején lép a korai hozzáférésbe, ami egy fantasy világban játszódó szerepjáték lesz, és egy Albert Einstein által vezetett iskolában kezdődik az idők végezetén. A játékosok együtt kalandoznak majd korokon és történelmi eseményeken át, miközben ritka és értékes NFT-tárgyakra vadászhatnak. A tárgyak elméletileg csak kozmetikai jellegűek lesznek, alapvetően nem lesznek hatással a játékmenetre.

A technológia maga az Ethereumra épül, amely nem csak jól programozható, de biztonságos és széles körben elfogadott, ismert is. A fejlesztők szerint azért nem Bitcoint használnak, mert az emberek azt inkább megtartják, nem kifejezetten használják tranzakciós célokra és az infrastruktúrája sem fejlődik olyan gyorsan, mint az ethereumé.

A cég a saját adatbázisában tárolja majd a létrehozott vagy megvásárolt tárgyak adatait, és elmondása szerint nem fogja automatikusan a blokkláncra pakolni az NFT-ket, ezzel is alacsonyan tartva a költségeket. A játékosok a tárgyakat egy, a vállalat által szabadalmaztatott, láncon kívüli letéti rendszerben tárolhatják, ami egy privát adatbázis, melyben voltaképp az NFT-k és a hagyományos tárgyak szintén létezhetnek. Ezért alapvetően nem számolnak fel díjakat, csak akkor, ha azokkal NFT-ként kereskedtünk – ha használjuk őket a játékban, de nem üzletelünk velük, akkor ugyancsak díjmentesek maradnak.

Ez tulajdonképpen a fejlesztők demója is egyben a nagyobb stúdiók és kiadók felé, mellyel az általuk fejlesztett, a blokklánchoz biztonságosan és működőképesen kapcsolódó rendszer működését mutatják be. Ugyan akadnak hasonló szisztematikára épülő „kriptojátékok”, a Big Time lehet az első igazi áttörés.

Te mit jósolsz ennek a modellnek? Elterjedhet az NFT-alapú loot és kereskedelem a AAA-s játékokban is?

via – VentureBeat

https://leet.hu/termekek/pc/pc-hardver/pc-videokartya/

×