Már hat pálya is rendelkezésre áll, a közösség pedig egyre inkább áhítozik a funkcióra.

A VALORANT folyamatosan fejlődik, de továbbra is akadnak még hiányzó láncszemek, elég ha csak a játékbeli funkciókra gondolunk. Még februárban mi is írtunk egy összegzést arról az öt dologról, amire a leginkább szükség lenne, így például fejlettebb nézői módra, replay rendszerre, vagy éppen a pályaválasztás lehetőségére.

Eleinte csak három map, Bind, Split és Haven állt rendelkezése, de Ascent, Icebox, majd pedig Breeze érkezésének köszönhetően, mostanra már hat pályán játszhatunk. Ebből kifolyólag egy olyan opció is jól jönne, ahol mi magunk tudjuk kiválasztani, hogy melyiken szeretnénk játszani, ami nemcsak az egyéni preferenciákat segítené, hanem az időpazarló dodge-olásokat is megúszhatnánk vele.

Breeze, a játék legújabb pályája.

Időről időre a közösség is felemlíti mindezt, legutóbb egy kétgyermekes apuka Reddit-posztját kapták fel, aki elmondta, hogy – érthető okokból – kevés ideje van játszani, azt viszont szeretné kiélvezni. Ezt most elősegítette a Breeze mérkőzések számára készített dedikált unrated queue, ahol folyamatosan azon a pályán tudott játszani, ahol szeretne, ezáltal pedig végre lehetősége adódott komolyabban is betanulni egy pályát.

A kommentek között többen is arról számoltak be, hogy adott esetben csak heti egyszer-kétszer tudnak a kedvenc helyszínükön játszani, sokszor pedig rá vannak erőltetve az általuk kevésbé kedvelt mapokra. Alapvetően a közösség két forgatókönyvnek örülne: vagy legyen egy CS:GO-hoz hasonló rendszer, ahol kiválaszthatod, hogy hol szeretnél játszani, vagy pedig – Breeze mostani példájához hasonlóan – legyen egy hetente/kéthetente pályát változtató, elkülönített unrated mód.

Ti szeretnétek, hogy legyen pályaválasztási funkció? Ha igen, melyik verziónak örülnétek jobban? Írjátok meg kommentben!

×