Bármennyire is furcsa, nem az iPhone a legkelendőbb mobiltelefon Magyarországon. Egy másik gyártóra csapunk le inkább.

Természetesen Magyarországon sem mindegy, hogy milyen mobil lapul a zsebünkben, ám érdekes módon a hazai trendek mást mutatnak, mint a globális rangsor. A Canalys, az IDC jelentéséből kiderült, hogy az idei első negyedévben hogyan állnak az okostelefon-gyártók.

Ezeket a mobilokat veszik leginkább a magyarok.

Első körben talán érdemes megnézni a globális helyzetet. Az alábbi képen azt láthatjuk, hogy a globális eladásokat, piaci részesedést és az évről évre tartó növekedést figyelembe véve melyik az az 5 okostelefongyártó, mely a legkedveltebb a világon. Az IDC listája szerint az első a Samsung, a második az Apple iPhone és a harmadik a Xiaomi.

IDC

Ennek fényében lesz érdekes megfigyelni kifejezetten a magyar lebontást, ahol némileg már más a helyzet, mint globális szinten. Magyarországon szintén a Samsung került az első helyre, a második viszont nem az iPhone, hanem a Xiaomi. A mindenki szerint menőnek számító almás telefon csak a harmadik a listán, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy nem éppen az átlag magyar pénztárcához igazítják a készülékek árait.

Canalys

Az is jól látható, hogy még az LG is jelen van a magyar piacon, ám a Huawei egyre kevésbé kelendő. A kínai vállalat telefonjait 76 százalékkal kevesebben keresték, mint egy éve. Ami az LG-t illeti, valószínűleg ott is változni fog a helyzet, mivel a cég felhagyott a mobilgyártással.

Neked milyen mobilod van és milyet vennél, ha megtehetnéd?

×