Egy amerikai férfinek szó szerint belerobbant az arcába az iPhone-ja, most pedig csoportos keresetben perli az Apple-t a hibáért.

Újabb felrobbanó iPhone miatt kell bíróság előtt felelnie az Apple-nek. Egy texasi férfi kártérítést követelve perelte be az almás vállalatot, állítása szerint azért, mert szó szerint az arcába robbant az iPhone 6-os készüléke.

Robert Franklin éppen zenét hallgatott az iPhone 6-ján, amikor észrevette, hogy a zeneszámok össze-vissza ugrálni kezdtek. Ezután elővette a telefont, hogy megnézze mi lehet a hiba, amikor közvetlenül az arca előtt hirtelen felrobbant és kigyulladt. A vádiratban azt is megemlítik, hogy a férfi komolyabb sérüléseket is szenvedett az arcán, illetve a kezén.

A közelmúltban nem ez az első eset, amikor robbanó készülék miatt vonják felelősségre az Apple-t, márciusban egy férfi zsebében kapott lángra egy újabb típusú iPhone, de lehetett hallani több másik esetről is, például mikor egy kislány, vagy amikor egy ausztrál biciklis telefonja – ugyancsak egy iPhone 6-os – robbant fel.

Franklin állítólag még 2018-ban vásárolta a telefont, vagyis három évvel az iPhone 6 forgalomba kerülése után, ezért az sem teljesen egyértelmű, hogy a készüléket milyen állapotban, használtan vagy újonnan vásárolta. Mindenesetre azt állítja, hogy az Apple egyértelműen hazudik, amikor a kifogástalan minőségűként árulja a készülékeit, hiszen neki is egy olyat adtak el, amit nem is lehetett volna forgalomba hozni.

Az ügy fontosságát a per csoportos jellege mutatja, ami azt jelenti, hogy abban az esetben, ha az Apple elveszti, akkor minden iPhone 6-tal rendelkező amerikai igényelhet valamilyen összegű kártérítési összeget.

Érdekesség, hogy ugyan az akkumulátor technológia egészen sokat fejlődött, a gyártók többnyire még mindig lítium-ion akkumulátort használnak. Ez persze az esetek többségében biztonságos, valóban hajlamosak kigyulladni és/vagy felrobbanni, ha azt nem megfelelően használják: ütéseket kapnak, vagy nem az annak megfelelő (hivatalos) töltőt használják hozzá.

via – Apple Insider, Ubergizmondo | A borítókép csak illusztráció

https://leet.hu/?s=%22Xiaomi%22+%22Redmi%22+%221More%22+%22YEELIGHT%22&post_type=product

×