Miközben a PlayStation 2 rendszere három különböző GTA részt élt meg, a GTA 5 valahogy még mindig kitart. Jön next genre, elvileg ekkor.

A 2013-ban megjelent GTA 5 sokak kedvence, és még ma is az egyik legnagyobb bevételt hozó cím a Rockstar számára. Talán ezért nem véletlen, hogy úgy döntöttek, a játék simán elfér még a következő generációs konzolokon is, kissé felújított formában. Azt azonban eddig nem igazán jelentették be, hogy ez a frissített verzió mikor jelenhet meg. Ez már csak azért is érdekes, mert a játék megjelenése azt is befolyásolhatja, hogy mikor érkezik a franchise következő epizódja, a GTA 6.

A PSU szerint létezik egy lista, mely felfedi egyes új címek és következő generációs portok megjelenését. Mivel ez egy szivárgás, eleinte persze nem sokan adtak hitelt a terjedő listának, de azzal, hogy az Insomniac / Sony bejegyezte a Sunset Overdrive védjegyét,

hirtelen a lista hitelesnek tűnik.

Ez a lista részletesen bemutatja a Dreams+ következő generációs frissítéseit, a Stray megjelenését, a Netflix új családi filmjén, a The Mitchells vs The Machines: Overchargonon alapuló játékot. Ami viszont talán ennél is fontosabb:

A Grand Theft Auto 5 PS5 megjelenésének dátumát is taglalja. Ezek szerint 2021 októberében számíthatunk a frissítésre.

Ami azt illeti, ez igen valószínűnek tűnik, mivel a Rockstar szeret a negyedik negyedévben megjelentetni játékokat, mivel közelednek az év végi események, mint például a karácsony. Ekkor már talán az az idő is eljön, hogy bárki hozzájusson a next gen konzolokhoz, a PS5-höz is.

 

Ami a listán említett egyéb játékok illeti, szerepel rajta a Project Cars 3, a Back 4 Blood, a Sunset Overdrive Refreshed Edition, a Symphogear Unite és a Sunset Apocalypse. Természetesen egy random lista, ami jelenleg terjed az interneten, így abszolút nem szabad biztosra venni mindezt. Ha viszont minden pontja igaznak bizonyul, akkor az felvet méni kérdést. Honnan, kitől származik az infó? Lehet, hogy valaki az E3 bejelentési listáját szivárogtatta ki? Hamarosan kiderül.

https://leet.hu/?s=redragon&post_type=product

×